Városlista
2025. március 3, hétfő - Kornélia

Hírek

2012. Február 16. 08:03, csütörtök | Bulvár
Forrás: Stop.hu/Új Ász

Kőkemény: továbbjutott a Megasztárban, majd felhívták: mégsem

Bach Szilvia humorista lánya, Danics Dóra bekerült a Megasztár legjobb 24 versenyzője közé, akik szinte már ott állnak az élő műsor kapujában.

Egy váratlan telefonhívás azonban szertefosztotta Dóra álmait: közölték vele, hogy mégsem jutott be a legjobbak közé.

- Dóra minden rostán túljutott! Aztán eljött a nap, amikor a legjobb 24 közé jutásért állt a színpadra az ítészek elé. Meg is tette a magáét, hárman a zsűritagok közül megnyomták a gombot, kigyulladtak a zöld lámpák, mindenki gratulált neki a stábtagok közül - árulta el az Új Ásznak a versenyző egyik közeli barátja, majd hevesen folytatta.

- Ezek után szegénykém nagy boldogan tervezgette a napjait, már azt is kitalálta, hogy milyen dalokat visz a párbajra. Majd két héttel a meghallgatás után felhívták telefonon és közölték vele: mégsem jutott be a legjobbak közé. Később megtudtuk, hogy állítólag nem is 24 embert választott ki aznap a zsűri, hanem sokkal többet, hogy az ítészekkel együtt a produkció vezetősége is választhasson a versenyzők közül. De akkor miért nem mondták meg előre, hogy aki továbbjut, még nem biztos, hogy bekerül a legjobbak közé? Nem értem, hogyan lehet így játszani az emberek lelkével! Ez olyan, mintha valaki megkapná álmai állásajánlatát, de a munkakezdés előtt egy nappal felhívnák, hogy bocsi, mégsem te fogod betölteni a helyet. Ennél nagyobb gerinctelenséget elképzelni sem lehet - szögezte le Dóráék barátja.

Koltay Tamás, a TV2 szóvivője a következőképpen reagált a vádakra:

- Érthető, hogy érzékenyen érinti őket, ha a sok munka és felkészülés ellenére mégsem jutnak be a legjobb huszonnégy közé. Idén minden eddiginél több kiváló énekes csatlakozott a tehetségkutatóhoz, a Megasztár szabályai szerint azonban csak azok az énekesek mérhetik össze tudásukat a párbajepizódokban, akiknél a zsűri egyértelműen kijelenti, hogy bejutottak a 24-be, illetve akik legalább három igent kaptak, és a zsűri utólag beválogatja őket a legjobb 24 közé. Danics Dóra három igent kapott, ám végül a zsűri úgy döntött, hogy a produkciója alapján nem folytathatja a versenyt - mondta el a TV2 szóvivője.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Március 01. 08:12, szombat | Bulvár

Vatikán: Ferenc pápának \"elszigetelt\" légzési nehézsége volt

Ferenc pápának hörgőgörcse volt, amely a légzési állapot hirtelen rosszabbodásához vezetett - közölte a Szentszék a Gemelli-klinika orvosainak információi alapján péntek este.

2025. Február 28. 08:10, péntek | Bulvár

Holtan találták az Oscar-díjas Gene Hackmant és feleségét

A legendás Oscar-díjas színész és felesége, Betsy Arakawa kutyájukkal együtt Santa Fe-i otthonukban hunyt el. A rendőrség egyelőre kizárta az idegenkezűséget, de a halál pontos okát még vizsgálják.

2025. Február 28. 07:59, péntek | Bulvár

Új típusú visszaváltó automatákat tesztel a MOHU

Italcsomagolások zsákos beöntését kezelő gyorsvisszaváltók lakossági tesztelését kezdte meg a MOHU – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.

2025. Február 27. 06:00, csütörtök | Bulvár

Segítséget kapnak a kistelepülések italüzletei