Az ünnepségen az alábbi szervezetek koszorúztak:

• Hildegard Óvoda,
• Piarista Gimnázium,
• Magyaróvári Egyetemi Kar,
• Mosonmagyaróvári Polgármesteri Hivatal,
• Óvári Gazdász Szövetség,
• Hajdu Emlékbizottság,
• Magyaróvári Római.Katolikus Egyházközség,
• Honvéd Hagyományőrző Egyesület.

Szerkesztőségünk megkapta Dr. Kósa Lajos c. egyetemi docens, a Hajdu Emlékbizottság titkárának köszöntő beszédét.

Itt olvasható:

Emlékbeszéd vitéz Dr. Hajdu Frigyes születésének 100. évfordulóján
2017. november 17-én a Hajdu szobornál a Vár kertben

Dr. Kósa Lajos c. egyetemi docens
ny. FM vezető főtanácsos, Wittmann díjas óvári gazdász

Emberi kultúra nem képzelhető el emlékezés nélkül. Emlékezni és emlékeztetni kell!

Tisztelt Emlékezők, kedves Vendégek, Kollegák, Óvári Gazdászok!

Hajdu tanár úr, Frici bátyánk Habsburg Frigyes főherceg sörmesterének egyetlen unokájaként és egy osztrák – katonai akadémiát végzett – százados fiaként, aki később alezredes lett – éppen 100 évvel ezelőtt 1917. november 17-én látta meg a napvilágot, a magyaróvári malom tőszomszédságában – a Lajta parton álló 1720-ban – épült sörmesteri szolgálati lakásban. Az épületet sajnos lebontották, már csak egy festmény és egy linóleum-metszet őrzi emlékét.
Frici bátyánk anyai ágon lengyel – és cseh szudéta német, apai ágon osztrák származású volt. Mindkét családi ágon hosszú katonai szolgálatot teljesítő elődökkel.

A szó minden értelmében volt gyerekszobája. Értelmének nyiladozásait, ismereteinek gyarapodását – a gondoskodó családon kívül – a piarista Hildegardium nevű (Sóház melletti) apácák vezette óvodában, majd később a magyaróvári piarista gimnáziumban, latin, francia és német nyelveken is pallérozták. Zongorázni is tanult, de a kottát nem szerette. Jobb hangulataiban fejből, emlékezetből zongorázott. Később tangóharmonikát is kapott, amin szintén játszott. Lovagolni az uradalmakban – már mint segédtiszt – kezdett el, majd mint lovas tüzér évekig gyakorolt. Írógépen gyorsan tudott írni.

A szülői házban csak németül beszéltek. Szerencsére – ahogy ő maga szokta volt mondani – nem tájszólásban. Édesanyja magyarul szépen beszélő gyermeklányt és szakácsnőt alkalmazott, akiktől folyamatosan tanult meg magyarul. Ő maga mindig is a magyar nyelvet tartotta anyanyelvének, jóllehet osztrák állampolgárnak született és csak 10 éves korában kapta meg a magyar állampolgárságot.

Nyelvtanulását azért fontos részleteznem, mert – mint tudjuk – teljes birtokában lenni egy nyelvnek is igen nagy teljesítmény. Neki két nyelvben is sikerült ezt megvalósítani olyan szinten, hogy németül szinte minden tájszólásra igen könnyen át tudott váltani.

A vele akcentussal beszélő osztrákok, németek igazán soha nem hitték el, hogy ő magyar. Legyen az NSZK német nagykövet, vagy berlini professzor vagy egy osztrák-bajor parasztember. Két perc társalgás után mindegyik német nyelvű partnere azt hitte, hogy földijével beszél. Hihetetlen nyelvérzéke volt. A magyarok közül pedig azok, akik nem ismerték a családi hátterét, soha nem hitték el, hogy ő nem magyar anyanyelvűnek született. Kizárt dolognak tartották, hogy egy osztrák vagy egy német születésű ilyen tisztán, akcentus nélkül beszélje a mi magyar nyelvünket.

Briliáns német nyelvtudásának és született diplomata egyéniségének köszönhetően német nyelvterületen – még a legmerevebb poroszoknál is – minden ajtó megnyílt számára. A vele osztrák-német földre lépő NDK-s cseregyakorlatra utazó magyar hallgatók, tanárok, a szakemberklub tagjai és azok családtagjai, a gazdász táncegyüttes tagjai vagy a vele utazó egyetemi és városi vezetők évtizedekig élvezhettek.

Ezeken a külföldi utakon a magyaróvári akadémiát, a magyar mezőgazdaságot, a várost, a magyar folklórt úgy „eladni” senki nem tudta, mint Ő.
A Bena sörmesteri család Frici fiúk gyermekkorától kezdve, szinte együtt lélegzett a főhercegi uradalommal, az akadémiával és a várossal. A nagy „négyszobás” sörmesteri szolgálati lakásból nagyszülei és később nagybátyja két szobát rendszeresen kiadtak a gazdászoknak. Közülük hárman-négyen a családnál is étkeztek. Így a kis „Bena Frici” mert a városban így hívták, már gyerekkorában naponta találkozott a gazdászokkal. Az 1936-os piarista érettségi után elvégezte az akadémiát.
1939-ben már uradalmi szolgálatba állt, mint segédtiszt az Erdődy uradalom különböző birtokain, többek között Vépen is.

A háború kitörésekor katonai szolgálatra kellett bevonulnia, majd frontszolgálatot teljesített, amelyből két év orosz hadifogság volt. Hároméves tényleges katonai szolgálatot és hároméves frontszolgálatot teljesített. Katonatársai voltak a győri Makkos Jenő latin-magyar szakos tanár és a nagyhírű vendéglátós családból Gundel Ferenc. Ez a katonai és hadifogság-beli barátság életük végéig megmaradt, sőt katonatársainak fiai – az itt jelenlévő Makkos István és Gundel János óvári gazdászok – rendszeresen látogatták Frici bácsit, akiket külön is üdvözlünk.
A háború után Frici bátyánk felvételt nyert az FM növényvédelmi szolgálatához. A burgonyabogár hédervári megjelenésekor zárszolgálati feladatot látott el. Később Veszprém megyei növényvédelmi felügyelő lett, majd megbízták a Veszprém megyei Növényvédő Állomás megszervezésével, aminek eredménye a csopaki állomás lett.

39 éves korában 1956 októberében került vissza Óvárra, az akkori Akadémiára a Növénytani és Állattani Tanszékre egyetemi adjunktusi beosztásba, idősebb dr. Dohy János tanszékvezető mellé.

Viszonylag későn – 39 éves korában került tanári pályára.
Nyelvoktatási tevékenysége – a nyelvtanári diplomára-, kandidátusi-, doktori nyelvvizsgákra történő felkészítései külön fejezetet érdemelnének. Mindezeket ingyen, barátságból csinálta. Oktatott a város nagyüzemeiben is. Több üzemben külön oktatta németre a vezetőket, emellett német nyelvű tanfolyamokat is vezetett a gyárakban.

Nagyon szerette szülővárosát, mindhárom gyerekét a városban taníttatta. A Hajdu család négy óvári gazdászt adott az Alma Maternek.

Hatékony nemzetközi munkájának köszönhetően Hartberg – steierországi – várossal kulturális cserekapcsolatot épített ki már 1964-ben. A budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen (ELTE) Mádl Antal professzorral együttműködve elérte, hogy Óvár is bekapcsolódhatott a Nemzetközi Lenau Társaságba. Ezen keresztül alakult ki a kapcsolat Lenau szülővárosával a Bécs melletti Stockerau várossal. A Lenau Társaságba így kerülhetett be alapító elnökségi tagként Dr. Varga János óvári rektor. Ezekben a vasfüggönyös időkben – amikor Óvár az 56-os forradalom miatt bűnös város volt – igen nagy tettnek számított ebbe a rangos társaságba bekerülni.

Híre ment Frici bácsi Europa Nostra-beli szereplésének is. Ennek a jó fellépésnek is volt köszönhető, hogy a keleti országok közül elsőként vették fel Magyarországot e szervezetbe Hungaria Nostra néven.

Hajdu tanár úr nagy idők nagy tanúja volt. Fiatalon láthatta Frigyes főherceg temetését 1937 januárjában. Az igen nagy pompával megrendezett temetésen gyásztisztesség-tételre megjelent XIII. Alfonz spanyol ex király, Zita királyné fiával, Ottó főherceggel. Részt vett a temetésen vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó feleségével, a felső ház küldöttségével, a hadsereg parancsnokság képviselőivel.

A Magyar Rádió a Széchenyi Étterem erkélyéről egyenes adásban közvetítette a temetést. Ekkor került be a rádió révén Magyaróvár város először a világhíradóba.
1968-ban az Alma Mater 150 éves évfordulóján dr. Márton Géza rektor megbízásából Ő fogadta és kísérte Fekete István óvári gazdász írót. Fekete István a „Barangolások” c. könyvét az Alma Maternek ajánlva tisztelgett az évforduló alkalmából.

Tisztelt Emlékezők!
Kiváló költőnk József Attila felteszi a kérdést MI A NEMZET? Válasza: KÖZÖS IHLET!

Ez minden jól, tisztességesen működő közösségre is igaz. Közös ihlet, közösen megélt érzelem tartja össze a piaristákat, az óvári gazdászokat is. Ő képes volt minden közösségnek hasznos tagjává válni. Két és fél évtizedig volt a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Szakemberek Klubjának elnöke, majd később örökös tiszteletbeli elnökké választották. Élete és sokoldalú tevékenysége nagymértékben emelte Óvár hazai és nemzetközi fényét, hírnevét.

Küldetéses ember volt. Amikor úgy érezte, hogy eljött az Ő ideje, cselekedett.

Turistaként 1972-ben felszállt a bécsi hajóra és bekopogott a bécsi Agrártudományi Főiskolára (BOKU) azzal, hogy vissza kell állítani a bécsieknek kapcsolatot az Alma Materrel, a Magyaróvári Akadémiával. Mindezt a vasfüggönyös időszakban tette, nem kis rizikót vállalva.
Később közreműködött az Osztrák Mezőgazdasági Kamara magyar kapcsolatainak előkészítésében is.

Országosan is legendás volt, ahogy nyugdíjazása után 1979-től az agráregyetemekkel kialakított kölcsönös csereüdültetési kapcsolatok során „elbűvölte” az ide látogató debreceni, keszthelyi, gödöllői családokat az Óvár és Szigetköz szépségével. Személyét még a közelmúltban is emlegették a debreceni FARMER EXPON az annak idején Óváron nyaraló családok tagjai, feleségek és gyerekek. „Meg van-e még az az ősz hajú, bajuszos tanár, Frici bácsi, aki elkápráztatott bennünket az Önök városával?” – kérdezték tőlem pár évvel ezelőtt Debrecenben a tanár kollégák feleségei.

Króneisz Flóri kollégánk elbeszélése alapján Frici bátyánk 1997-ben bekövetkezett halála után 17 évvel később egy ausztriai mezőgazdasági kiállításon még emlékeztek rá.

Többször is előfordult, hogy olyan levelet, vagy lapot kapott, amelynek címzése csak annyi volt, Frici bácsi, Magyaróvár. A küldeményeket a postás minden esetben idejében, gond nélkül kézbesítette a Vitéz utcába.

Szerencsés és igen jó döntés volt annak idején a város részéről, hogy a Pro Urbe díj megalkotása után elsőként Ő kapta meg a díjat. Ő erre nagyon büszke volt, mint ahogy a vitézi címére is, amit a világháborús katonai kitüntetése miatt kapott. Sajnos a vitézi címét, a hamarosan bekövetkező halála miatt, csak nagyon rövid ideig viselhette.
A tárgyilagos ítéletmondás a történelem feladata.

Hogy, mi volt a titka ennek a minden irányból tapasztalható nagy népszerűségnek?
Erre röviden egyszóval felelni nem lehet.

Európai műveltsége – minden rendű és rangú emberrel kapcsolatot teremteni tudó képessége-, emberi kvalitásai-, erős vallási alapon álló emberszeretete-, humánuma-, elkötelezettsége és hűsége az akadémiához-, a városhoz, vagy közéleti vénája – talán mindegyik. Rövidebben, értékeinek sokszínűsége.
Viselkedéséből, kapcsolatteremtéséből, stílusából, polgári értékrendjéből sokat tanulhattunk Tőle, vagy jobban mondva többet kellett volna tanulnunk Tőle. Utólag visszagondolva, akkor észre sem vettük, hogy milyen példaszerű tartást, irányítást adott a túlélésre, az előrejutásunkra, a magyar érzések megtartására, az akkori politikai körülmények között.

Ezeket az emberi tulajdonságokat nagyon kell, vagy még inkább kellene értékelnünk akkor, amikor – a magyarokról az állítják – hogy mi magyarok génjeinkben hordozzuk a széthúzást, az irigységet, a megsértődést, a gyűlölködést.
Nem jut eszembe senki, aki ennyire össze tudott hozni bennünket. Nézzetek szét itt és most kik vagyunk ma együtt, akik Frici bácsi emlékére, tisztelettételre egybegyűltünk.

Tisztelt Emlékezők!
Berzsenyi Dániel a katonatiszt gazda költő írja:

„Szeretet, barátság, mint minden múlandó,
de emlékezete állandó”

Mit üzen az óvári gazdász, Hajdu tanár úr, Frici bátyánk az akadémiánk 70 évét átölelő történeti ismerete és mit mondhatunk mi, akik itt vagyunk városi polgárok, lokálpatrióták, többen aranydiplomás, Wittmann-díjas óvári gazdászok a 200 éves, bicentenáriumát ünneplő Alma Maternek?!

Talán azt, hogy jól működő, távlatokban gondolkodó, sikeres és perspektívikus felsőoktatási intézménynek mindenkor szüksége van;

• bel- és külföldön magas szinten jegyzett TUDÓS TANÁROKRA, professzorokra, kutatókra, feltalálókra,
• GYAKORLATI TAPASZTALATOKKAL rendelkező, ismereteiket átadni tudó oktatókra,
• ún. „SZÜRKE EMINENCIÁSOKRA” akik az oktatás és a hallgatókkal történő egyenkénti személyes foglalkozások oroszlánrészét végzik. Emellett minden apró-cseprő, de mégis igen fontos munkát megtalálnak, amelyeket kérés és utasítás nélkül el is végeznek.
• minden egyetemen szükség van SZÍNES KÖZÉLETI SZEMÉLYEKRE, akik a közhivatalokban, társintézményekben, a társadalomban, a külföldi kapcsolatokban nemcsak a szaktudományukat, hanem az Alma Matert, a várost magas szinten, intelligens módon képviselik. Ők azok, akik kapcsolatokat tudnak építeni, híveket tudnak megnyerni a szakmának, az intézménynek, a városnak és az országnak, de sohasem politikai, hanem kizárólag szakmai alapon.

A tanári kar élén minden időben kiváló emberi kvalitású tehetséges, jó vezetői képességekkel megáldott, erős, innovatív, kreatív, a szakma és a haza iránt elkötelezett vezető kell, hogy álljon.

Az egyetemi kar jelenét, jövőjét, létjogosultságát azzal lehet igazolni, ha Frici példája nyomán az Alma Materünk, annak vezetői, oktatói, hallgatói jelen lesznek Mosonmagyaróvár szellemi, társadalmi közegében. A jelenlét pedig azzal válik kézzel foghatóvá, ha az oktatók megkerülhetetlen szereplői lesznek a magyar tudományos életnek és Mosonmagyaróvár polgári világának.
Jelenséggé kell válni – ez a feladat!

Ha ezek meg vannak, akkor megvan az intézmény rangja, nimbusza és vonzereje a hallgatókra, a leendő hallgatókra, akik a gazdász életre, a későbbi hivatásukra Óváron kívánnak felkészülni. Ha ez így lesz, akkor az akadémia egyetemi szinten újabb 100 évekig fog virágozni, amit szívből kívánunk.

„Vivát crestat et floreat Akadémia!”
Éljen, erősödjék és virágozzék az Akadémia!

Köszönöm a figyelmet!