Városlista
2024. augusztus 3, szombat - Hermina

Hírek

2016. Május 30. 21:54, hétfő | Helyi
Forrás: MKC SE

MKC SE: Bejelentették a jövő évi mosonmagyaróvári keretet - képekkel

  MKC SE: Bejelentették a jövő évi mosonmagyaróvári keretet - képekkel

Az idei szezonzáró szurkolói találkozó során Dr. Tenk Gábor elnök úr a szurkolókhoz intézett beszéde során betekintést engedett a klub jövőjébe is.

Most rövid összefoglaló keretében a 2016/2017-es szezonra érvényes játékoskeretbeli változásokról olvashattok.

A tavalyi szezon végén 11 játékosunktól kellett búcsúznunk, ami meglehetősen nagy munkát rótt a csapatot irányító szakmai stábra, hiszen lényegében egy új csapattal kellett nekivágniuk az idei évad megmérettetéseinek. Ezúttal sikeresebben zárultak a tárgyalások, aminek köszönhetően jóval kisebb mozgás lesz a nyár folyamán a felnőtt játékoskeretben. „A klubnál eltöltött 8 mérkőzésesem során szerzett 12 pontot elsősorban annak köszönhetjük, hogy sikerült hatékonyan finomítani az elődöm által is képviselt játékstruktúrán. A lányok a rájátszás során bebizonyították, hogy elsősorban csapatként erősek, ezért is igyekeztünk olyan kézilabdázókkal pótolni a távozókat, akik reményeink szerint hamar beilleszkednek, és segítségükkel a csapatmunkánk révén tudjuk majd pótolni azt, amit más klubok az anyagi lehetőségeik által kompenzálnak.” – tette hozzá Varga József vezetőedző.

Távozók

Szepesi Ivett (Szeged KKSE), Csapó Kyra (DKKA), Vékássy Fruzsina, Monika Rajnohová, De Araujo Tamires (Franciaország; Dijon), Puhalák Szidónia (Győri Audi ETO KC)

A csapatból távozó játékosainknak ezúton is sikeres beilleszkedést és eredményekben gazdag munkát kívánunk karrierjük következő állomásán!

Érkezők

Jobbszélre: Töpfner Alexandra (MKC SE junior)

Kapuba: Wéninger Alexa (Győri Audi ETO KC)

Bal szélre: Hajtai Vanessza (DKKA)

Belső posztokra: Kopecz Barbara (Kecskeméti NKSE)

Irányítók: Monika Janeska (macedón; ZRK Gevgelija), Wolf Alexandra (MTK-Budapest)

A csajok június 3-ától kapnak kimenőt egészen július 18-áig, amikortól viszont teljes gőzzel nekilátnak majd az alapozásnak több felkészülési meccsel és edzőtáborral is bővített menetrendjük keretében.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi

Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz

A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.

2024. Május 21. 10:00, kedd | Helyi

Éjfélkor jár le a határidő!

Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni.

2024. Augusztus 03. 09:02, szombat | Belföld

Változik több térségben a Volánbusz menetrendje augusztus 17-től

Több térségben menetrendi módosítások lépnek életbe augusztus 17-től a Volánbusznál - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.

2024. Augusztus 03. 09:01, szombat | Kék hírek

NAV: folytatódik a nyári ellenőrzés