Hírek
2021. Július 11. 12:01, vasárnap |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
0.017-el nyertünk Csehországban!
![0.017-el nyertünk Csehországban!](/external/image_cache/d/9/3/d93cc71fd9626674d05964fc4732fba8.jpg)
A Cseh Sosnova-i pályán zajlott az FIA CEZ Kupa rallycross viadala 2021.06.26-27-én, ahol a Supercar kategóriában Magyar győzelem született.
Beszélgetés Luigival a verseny után.
Miként is alakult a versenyhétvégéd?
- A döntőben tudatosan helyezkedtem a rajtnál, mivel teljesen egyértelmű, hogy mindenki szűkön próbál majd menni, mert hogy ez mindig így van. A hátsósorból az, hogy te úgy előre menjél, hogy bal oldalt szűken el tudjál fordulni szerintem lehetetlen küldtetés, mert ott sosincs hely. Egy megoldás van, nagyon gyorsan kívülről körbeautózni a többieket. Én az utolsósorból rajtoltam a döntőben. Az elődöntőben eltört a kormánymű, ezért annyira lassan tudtam menni, hogy többen megelőztek, pedig az első helyen voltam. Épp hogy a döntőbe jutó helyre kvalifikáltam magam, de szerencsére sikerült kivitelezni a tervünket és egy jól sikerült start után megnyertem a döntőt. Viszont ez sem volt egyszerű menet, mert szétrobbant a turbó és „szívómotorral” teljesítettem a célig a versenyt, amit 17 ezredes különbséggel nyertem meg a második helyezett előtt.
A negyedik CEZ futamodat teljesítetted, és jelenleg vezeted a Supercar kategóriában a bajnokságot. Milyen érzés ez?
- Ez egy nagyon jó dolog igazából. Bármilyen bajnokságot jó vezetni. Bármilyen táblázatnak az elején látod a nevedet az önmagában nagyon király.
Legközelebb, hol és mivel láthatunk versenyezni?
- Most elég sok szünet van, vannak még tervben beugrós versenyek, de lehet a következő Rallycross EB-n láthattok Höljesben ahol nemrégiben teszteltem is.
Sajnos Sosnova végleg bezárja kapuit, ugyanis szupermarket lesz a helyén, így különösen értékes a számomra ez a győzelem, hisz mi lettünk az utolsó Supercar győztesek ezen a pályán.
Partnereink: Valton Sec Zrt., Allied Software Systems Kft., Príma Pék Finompékáru Kft., Spice Communication Kft., Juna-Sec Kft., Juna Group Kft., Piramis Építőház Kft., Bau-Styl Kft., Új Ház Centrum Kft., Új Ház Centrum Bau Star Kft., XTRM Group Kft., Apple PS Kft., Valton-Master Car Kft., Wescam Kft., Cargostar Kft., Sanlander Kft., Eurodesgin Kft.
- Hajósi Miklós -
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 19. 08:14, péntek | Sport
Meteorológiai szolgálat: az időmérőn lehet egy kis eső, a futamon száraz idő várható
Nem kizárt, hogy a Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérőjén lesz egy kevés eső, de a vasárnapi futam idejére száraz, meleg idő várható a Hungaroringen - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön az MTI megkeresésére.
2024. Július 19. 08:09, péntek | Sport
El-selejtező - Idegenbeli győzelme ellenére búcsúzott a Paks
A MPaksi FC 2-0-ra nyert a román Corvinul Huneodara vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának csütörtöki visszavágóján, de 4-2-es összesítéssel búcsúzott a sorozattól és a Konferencia-ligában folytatja szerepl
2024. Július 19. 08:09, péntek | Sport
Kékszalag - Az MLS Raiffeisen Fifty-Fifty nyerte az 56. tókerülő versenyt
A címvédő Józsa Márton kormányozta MLS Raiffeisen Fifty-Fifty ért elsőként célba az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon csütörtökön Balatonfüreden.
2024. Július 18. 07:47, csütörtök | Sport
Magyar Nagydíj - Herendi sisakban versenyez Norris a Hungaroringen
Lando Norris teljesen egyedi, Herendi sisakban versenyez majd a hétvégén sorra kerülő 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjon.