Hírek
2011. Február 06. 04:52, vasárnap |
Helyi
Forrás: Nyugathír
2011.02.06. - Júliustól átalakul a betegirányítás: újra a mentőszolgálaté lesz a főszerep
A magán betegszállító cégek Győr-Moson-Sopron megyében is attól tartanak, hogyha központi irányítás lesz, többen is tönkre mehetnek, így veszélybe kerülhet a betegszállítás is.
Egy most elkészült rendelettervezet szerint júliustól az Országos Mentőszolgálat veszi át az irányítást. Nem elég a betegszállításra fordított évi, csaknem hatmilliárd forint, már most is hitelekből működnek a cégek - mondta a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületének elnöke. Bíró Ferenc felhívta a figyelmet arra, hogy ugyanannyi pénzből kell egyre több beteget szállítaniuk, miközben az üzemanyag ára folyamatosan emelkedik.
„Igazuk van a betegeknek, akik morgolódnak, hogy sokat várnak a betegszállítóra. Igazuk van, akik azt mondják, hogy négy-öt embert visznek egyszerre, de ennyi pénzből, ennyi autóval csak így lehet szállítani a betegeket" - fogalmazott.
Bíró Ferenc szerint a tervezett központi irányítás tovább ront a helyzeten, ugyanis az Országos Mentőszolgálattól függ majd az, ki mennyi fuvart kap.
Az egészségügyi államtitkárság ugyanakkor úgy véli, az OMSZ irányításával sokkal átláthatóbb lesz a rendszer. Beneda Attila kabinetvezető azt mondja, a második félévtől több pénz marad a cégeknél, mert az irányításra eddig adott összeget nem veszik el tőlük. Hozzátette: a cégek a nyomkövetőket is az államtól kapják, tehát erre sem kell költeniük.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 10. 18:00, péntek | Életmód
Gödöllőn adják elő június végén a Csíksomlyói passiót
A magyar szabadság napja alkalmából június végén Gödöllőn, a Világfa előtt adja elő a Nemzeti Színház a Csíksomlyói passiót, együttműködve a város művészeti együtteseivel
2026. Április 10. 16:00, péntek | Életmód
Utolsó napjához ért az Artemis II, a Hold körüli újabb űrrepülés
Utolsó napjához ért csütörtökön az Artemis II, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Hold-programjának legénységgel végzett első Hold körüli űrrepülése.
2026. Április 10. 14:00, péntek | Életmód
Agrometeorológia: pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók
Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is

