Városlista
2024. július 29, hétfő - Márta

Hírek

2019. December 23. 00:00, hétfő | Helyi
Forrás: Talpas Balázs

Advent az Egyetemen

Advent az Egyetemen

A Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara és az Óvári Gazdászok Szövetsége várta az érdeklődőket Mosonmagyaróváron, jótékonysági adventi hangversenyre

Ünnepi köszöntőt mondott Dr. Lukács Eszter, oktatási rektorhelyettes. Az esten közreműködött az idén 35 éves a Lajtha László Vegyeskar, az alapító karmesterrel, Wenzlerné Csiki Ilonával. A 2016-ban „Mosonmagyaróvár Város Kultúrájáért” díjjal kitüntetett vegyeskar változatos repertoárral állt a közönség elé. Többek között az Alleluia, S. Nagy István: Áldj meg engem, valamint Hewit: Ó, ne félj, ne rettegj c. dal előadását is néma csendben hallgatták a megjelentek, majd tapssal köszönték meg a színvonalas előadást. Az énekkart zongorán kísérte Balogh Veronika, a helyi zeneiskola tanára.

A kar adventi hagyományaihoz híven, idén Dr. Nagy Frigyes, aranydiplomás óvári gazdász, díszdoktor ült a zongorához, hogy előadja Émile Waldteufel: Korcsolyázók keringője c. darabját a hallgatóság nagy tetszésnyilvánítása mellett. A következő előadó, Molnár Eszter, a bécsi Műszaki Egyetem hallgatója volt, a Bűvös éj, a Polar Express című karácsonyi mese dala, valamint Leonard Cohen: Hallelujah című számának színvonalas eléneklésével. Őt vitéz Horváth Zoltán Réde követte Pál apostol:

A szeretet himnusza című költeményével. A Mosonyi Mihály Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanárainak műsora következett. Dr. Nemes-Nagyné Dudás Veronika Yiruma: Kiss the Rain című darabját adta elő mély átéléssel, Majd Holczinger Lajos Telemann: G-dúr partitáját játszotta el furulyán. A zenetanárok műsorát Balogh Veronika zongorajátéka zárta. A közönség hosszan tartó tapssal köszönte meg az előadóknak a színvonalas műsort. Az előadások utáni fogadáson az Óvári Gazdások Szövetségének elnöke, Fazekas Imre köszöntötte az egybegyűlteket, majd "Bumbi" Klári szórakoztató szalonzenéje következett. A rendezvényen összegyűlt adományokat az egyetemi kar a tehetséges, de nehéz sorsú hallgatók és a kar által megbecsült szépkorúak karácsonyát igyekeznek szebbé tenni.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi

Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz

A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.

2024. Május 21. 10:00, kedd | Helyi

Éjfélkor jár le a határidő!

Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni.

2024. Július 28. 11:02, vasárnap | Belföld

Gyopáros Alpár: több mint 1,8 milliárdos támogatást kaptak az önkéntes tűzoltó-egyesületek a Magyar falu programban

A kormány több mint 1,8 milliárd forint értékben támogatott önkéntes tűzoltó-egyesületeket az elmúlt több mint négy évben a Magyar falu programban működő Falusi Civil Alapon keresztül