Városlista
2024. december 19, csütörtök - Viola

Hírek

2017. Március 08. 15:28, szerda | Belföld
Forrás: mti

A bárányhimlő nem veszélytelen, ezért fontos a védőoltás

A bárányhimlő nem veszélytelen, ezért fontos a védőoltás

A bárányhimlő nem veszélytelen betegség, minden századik kisgyermeknél komoly szövődményeket okoz, a védőoltási program ugyanakkor nemzetközi adatok szerint hatékony - közölte a Házi Gyermekorvosok Egyesülete az MTI-vel.

A szervezet azt írta, Magyarországon még mindig több tízezer gyermek betegszik meg évente, tavaly 38 ezer érintettet regisztráltak. Világszerte évi 4,2 millió szövődményes fertőzést és 4200 halálesetet okoz a bárányhimlő - tették hozzá.

Hét európai uniós tagállam után idén tavasszal Olaszország is úgy döntött, hogy az állami oltási rendbe emeli az ellenszérumot, és ezt fontolgatja jelenleg a svéd és a magyar kormány is - hangsúlyozták, megjegyezve: a vakcinációs program a megbetegedések és a kórházi ápolásra szoruló fertőzöttek számát is csökkenti.

Magyarországon már több város - Hódmezővásárhely, Kaposvár, Eger, Miskolc, Salgótarján - indított megelőzési programot. A bárányhimlő felszámolásához általános oltási program szükséges, aminek hatására a kapcsolódó egészségügyi kiadások is a töredékükre eshetnek - írták.

A közleményben idézték Ujhelyi Enikőt, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Gyermekintenzív Osztályának osztályvezető főorvosát, aki elmondta, hogy ma már az Egyesült Államok 49 államában az általános iskolai felvétel alapkövetelménye, hogy a gyermek két adag ellenszérumot kapjon.

Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke azt hangsúlyozta, hogy nem csupán a járványok megelőzése szempontjából lenne jelentős, de számottevő megtakarítást is eredményezne, ha a vakcinát a nemzeti oltási rend keretében minden kisgyermek még a közösségbe kerülés előtt megkaphatná.

A védőoltás bevezetésére hozzávetőleg 1,5 milliárd forintot kellene fordítani, amely összeg dupláját, mintegy 3 milliárd forintot lehetne megtakarítani a közvetlen és közvetett költségeket figyelembe véve - közölték.

A lázzal, hólyagos kiütésekkel és viszketéssel járó, akár két-három hétig elhúzódó bárányhimlőn a gyermekek 90 százaléka még óvodás korában átesik. A megbetegedések kétharmada a 6 éven aluliakat érinti, de a fertőzés a 3-5 évesek között a leggyakoribb. A bárányhimlő a várandós nőkre és a betegségen még át nem esett felnőttekre is veszélyes - ismertették.

Az Országos Epidemiológiai Központ ajánlása szerint az az optimális, ha a kisgyermekek a közösségbe kerülés előtt, 16-18 hónapos korban kapják meg a bárányhimlő elleni védőoltást - olvasható a közleményben.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 18. 08:07, szerda | Belföld

Magyar Levente: az ázsiai beruházások méretével vetekedő magyarországi befektetésekre is nyitottak az amerikai vállalkozások

Az ázsiai beruházások méretével vetekedő magyarországi befektetésekre is nyitottak az amerikai vállalkozások, építve a várhatóan javuló magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatokra

2024. December 18. 08:04, szerda | Belföld

OGY - Elfogadták a gránitszilárdságú alaptörvény tizennegyedik módosítását

Elfogadta az alaptörvény tizennegyedik módosítását az Országgyűlés kedden, lehetővé téve, hogy a jövőben a legfőbb ügyészt ne kizárólag az ügyészek közül válassza meg a parlament.

2024. December 18. 08:00, szerda | Belföld

Kocsis Máté: döntött a parlament: nem marad értelmezési mozgástér az elévüléssel kapcsolatban

Döntött az Országgyűlés: nem marad értelmezési mozgástér az elévüléssel kapcsolatban - közölte a Fidesz-frakció vezetője keddi Facebook-bejegyzésében.

2024. December 17. 08:35, kedd | Belföld

Új közvetlen gyorsvonat jár Budapest és Kijev között

Az ukrán hálókocsikból álló Transcarpathia nemzetközi gyorsvonat ezentúl naponta közlekedik Budapest és Kijev között az éjszakai órákban - közölte a MÁV hétfőn a közösségi oldalán.