Hírek
2014. Október 23. 05:00, csütörtök |
Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség
A cukorbevitel csökkentésével megelőzhető a fogszuvasodás
![A cukorbevitel csökkentésével megelőzhető a fogszuvasodás](/external/image_cache/2/6/c/26cfd3678084eeef1e225a977e879dec.jpg)
Gyerekkorából talán mindenki számára ismerős a mondás, miszerint a cukor fogyasztása tönkreteszi a fogakat, igaz ekkor még nem igazán törődik vele senki. Ezért nem meglepő annak a tanulmánynak az eredménye, amely a cukorbevitel csökkentését javasolja a fogkárosodás elkerülése érdekében, s amit felnőtt korban már talán mindenki komolyabban vesz - írja a Fox News.
A kutatók azt találták, hogy az idő múlásával, ahogy a hozzáadott cukrok fogyasztása emelkedett, úgy nőtt a fogszuvasodással küzdők aránya is. Ezért az egészségesebb fogak érdekében a szakértők azt tanácsolják, napi 3, de maximum százalékra csökkentse mindenki a hozzáadott cukorból bevitt kalóriamennyiség arányát. A WHO jelenlegi irányelve szerint sem lehet ez több, mint napi 5 százalék.
Hogy ez pontosan mit is jelent? Egy átlagos férfi naponta 2000 kalóriát fogyaszt, ami azt jelenti, hogy maximum 100 kalóriát vihet be a szervezetébe hozzáadott cukrokból, ami egy pohár narancslének felel meg.
Mit tehet a fogszuvasodás megelőzése érdekében? Válasszon természetes cukrokat tartalmazó egészséges ételeket, mint a gyümölcsök, a zöldségek vagy a gabonafélék és gondoskodjon róla, hogy elfogyasztásuk után mindig mosson fogat.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 20. 07:18, szombat | Életmód
Együtt kel fel a Hold és a Szaturnusz július 24-én este
Együtt kel fel a Szaturnusz és a Hold a keleti horizonton, és együtt emelkednek egyre magasabbra; a jelenség szabad szemmel is látható lesz július 24-én este 10 óra után az égbolton
2024. Július 20. 07:13, szombat | Életmód
Megnyílt a 33. Művészetek Völgye
A Művészetek Völgye a magyar fesztiválszezon rangidős és abszolút élvonalbeli tagja - jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken Kapolcson, a 33. alkalommal megtartott összművészeti rendezvény megnyitóján.
2024. Július 18. 07:53, csütörtök | Életmód
Kékszalag - Mintegy 550 hajót és csaknem 2800 versenyzőt várnak az 56. nagydíjra
Mintegy 550 hajót és csaknem 2800 versenyzőt várnak az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj csütörtöki rajtjára
2024. Július 18. 07:46, csütörtök | Életmód
Már mintegy 2000 embernek nyújtott segítséget a vöröskereszt Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálata
Már csaknem 2000 embernek nyújtott segítséget a vöröskereszt Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálata - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.