Városlista
2026. június 10, szerda - Margit

Hírek

2012. Október 29. 08:00, hétfő | Helyi
Forrás: MTI

A győri filharmonikusok bérletsorozata Mosonmagyaróváron

A győri filharmonikusok bérletsorozata Mosonmagyaróváron

Több mint két évtized után ismét bérletsorozatot indít a Győri Filharmonikus Zenekar Mosonmagyaróváron.

A kezdeményezéssel fel akarják kelteni az érdeklődést a klasszikus zene iránt a Lajta-parti városban. Ezen túl céljuk az is, hogy a komolyzenét kedvelők igényeinek eleget tegyenek - mondta Csiszár Péter, a koncerteknek helyet adó Flesch Károly Kulturális Központ ügyvezető igazgatója .


A három koncertből álló sorozat első előadásán december 2-án dzsesszes dallamokkal fűszerezett hangversenyt ad a győri együttes a mosonmagyaróvári közönségnek. A hangversenyen Vukán György működik közre. A Kossuth-díjas zeneszerző-zongorista megszólaltatja saját kompozícióit, majd Gershwin Kék rapszódiája hangzik el.


Jövő év elején farsangi koncerttel lepi meg a győri zenekar a mosonmagyaróvári közönséget, tavasszal pedig két Mozart-művet, a g-moll szimfóniát és az oboaversenyt adja elő az együttes Kiss József Liszt-díjas oboaművész közreműködésével, majd elhangzik Muszorgszkij Egy kiállítás képei című kompozíciója. Mindkét koncerten Berkes Kálmán Liszt-díjas karnagy, a zenekar művészeti vezetője dirigál.
Fűke Géza igazgató emlékeztetett arra, hogy tavasszal a nemzeti kategóriába sorolták a zenekart, ezzel összefüggésben elvárás, hogy művészeti tevékenységüknek legyen kisugárzása a régióban. Az együttes regionalitással kapcsolatos törekvései így szerencsésen találkoztak a szakminisztérium elvárásával - tette hozzá a zenekar vezetője.
A mosonmagyaróvári bérletek hétfőtől már kaphatók a Flesch Károly Kulturális Központban.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.