Országszerte és a Kárpát-medencében is számos településen vannak honvédsírok. Többségükben, a szabadságharcban részt vett és évtizedekkel később elhunyt honvédek sírjai, akik a szabadságharc után letöltötték a büntetésüket és a kiegyezés után tisztes, megbecsült polgári életet élve, veteránként hunytak el évtizedekkel később, de akár fél évszázaddal később is, a 20. században. A sírfelirataikban mindig megemlítve a 48-as szerepüket.

Mosonmagyaróváron is van egy 1848-as sír a régi magyaróvári temetőben. Különlegességét az adja, hogy ez egy tényleges hősi halottat takar, aki csatában, fegyverrel a kezében halt a Hazáért.

Soós János, kecskeméti önkéntes lovas nemzetőrnek állít örök emléket.
A pákozdi csata vesztése után Jellasics horvát bán, seregével Nyugat-Dunántúlon keresztül menekült Bécs felé. Miután Győr is harc nélkül megadta magát, Moson vármegye vezetése is elhatározta, hogy az öldöklés és pusztítás elkerülése érdekében békésen fogadja Jellasicsot, és mindennel kiszolgálja. Alexy Lajos naplójából részletesen megismerhető az itt tartózkodásuk története.

A megye határát október 5-én hajnalban lépték át, és előőrseik már délutánra elérték Magyaróvár határát. Október 8-án már innen is menekülniük kellett, mert nyomukban volt Móga altábornagy vezetésével az üldöző magyar fősereg. 8-dika estéjére Ivánka Imre őrnagy önkéntes nemzetőr csapatának, és Guyon Richárd ezredes huszárainak előőrsei elérték Magyaróvárt. Itt értesültek róla, hogy rekviráló horvát szerezsánok szekerekkel, hadtestüktől lemaradva, a közelben menekülnek.

A Sóháznál az ún. Kapucinus-hídnál három magyar huszár vette fel a harcot tizenhat szerezsán ellen, és hármat vagy ötöt levágtak, a többit megsebesítették és elfogták őket. Ennek a harcnak lett egy lovas közvitéz a hősi áldozata - golyó által. Másnap október 9-én, nagy számú részvétel mellett virág koszorúkkal temették a kecskeméti származású, de névtelenül elesettet. A magyaróvári nemzetőrök háromszori díszlövéssel adták meg a hősnek kijáró végtiszteletet a katolikus temetőben.

A szabadságharc bukása után bekövetkezett tizenkét gyászos év alatt nem volt szabad emlékezni rá. A honért halt, jeltelen sírban feküdt, a természet pázsitja alatt. Alkotmányos létünk 1861. évi szabad felderülése során Sőtér Ágost megyei esküdt kezdeményezésére a két testvértelepülés Magyaróvár és Moson lelkes lakosai és lucsonyiak gyűjtést kezdeményeztek, Soós János síremlékének létesítésére. A síremlék indítványozója által egy bizottság is alakult a síremlék felállítása körüli teendőkre, az adományok gyűjtésére és Kecskemét városától az elhunyt adatainak és családi állapotának beszerzésére.

A „Monument-et” azaz emlékművet, Magyaróvár Város Tanácsának 1861. június 8-ai 171. sz. határozatának jóváhagyásával állították. Az emlékmű helyszínének kiválasztására felmerült az országút menti elvérzés helyszíne is, de végül a temetőbeli sírhantja fölé terveztették meg az emlékművet. Ajánlások útján két művészt kértek fel, kik közül Pongrácz Károly kismartoni szobrász tervét fogadták el megvalósításra. A díszes sírkő felállítása 250 forintba került volna, de csak 150 forint jött össze, ezért tombolával egybekötött táncestély tartásával kívánták beszerezni a további pénzt. A nagypolitika azonban közbeszólt. Az előző évben még lelkes közönség elmaradt a mulatságtól, és az adománygyűjtésre sem volt már lehetőség.

A kezdeményezők szerényebb külsővel, de mégis csak felállították a síremlékművet 1862. április 7-én, négy sarkában oszloppal, lánccal összekötve.

A sírkő felirata:

Öt év múlva már szabadon lehetett emlékezni a sírnál, melynek gondozását az 1867-ben alakult Moson megyei Honvéd Egylet vállalta magára. Későbbiekben a Gazdasági Akadémia hallgatói, az iskolák tanulói és a lakosság is gondozta a sírt.
1948-ban az országos centenáriumi év alkalmára Mosonmagyaróvár városa új emlékművet létesített a múzeumkertnél. Az ünnepségen még koszorúzták a temetőbeli síremlékművet, később azonban elhagyták a megemlékezéseket.
Történhetett ez azért is, mert az 1927-ben törvényben rögzített nemzeti ünnepnapot 1951-ben eltörölték és többé már nem volt ünnepnap március idusa.
A centenáriumi ünnepség azonban jó alkalmat adott még arra, hogy - a német nemzetiségű lakosság kitelepítése után - a csata feltételezett helyszínét - a német hangzású - Lenau-teret, ünnepi keretek között 48-as térre keresztelték.

1950-ben, pedig a volt Piarista utca nevét változtatta meg a város, Soós Jánosra.

Március 15-dike az 1991. VIII. törvény által lett ismét hivatalos nemzeti ünneppé nyilvánítva „az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja”, a magyar történelem és a történelmi tudat ápolása céljára.

Az 1990-es rendszerváltás után civil, hazafias, lokálpatrióta kezdeményezésre kezdték el koszorúzni a sírt, minden év március 15-én, a Múzeumbarátok Egylete, a Széchenyi Kör, a Kulturális Egyesület és a Honvéd Hagyományőrző Egyesület. Ez bővült ki egy belvárosi sétával, amelybe később a Városvédő Egyesület és az Akadémia tanárai is részt vesznek az általuk állított emléktábláknál.
2006 nyarán a Temetkezési Vállalat dolgozói hozzá nyúltak a sírhoz.

Rendezetlenségére hivatkozva jó szándékkal felújították a sírt, ami jelentős átalakítás lett - nem is tetszett mindenkinek. A sírhantot a borostyánnal felszámolták, a korábbi zöld felületet lebetonozták, majd mindenféle maradvány díszkővel burkolták. Az új sírkeret nem illeszkedett stílusban a klasszicista 144 éves díszes sírkőhöz, de környezetéhez sem, és emlékhelyhez sem volt méltó, hiszen a Nemzeti Kegyeleti Bizottság ajánlása is az, hogy a jeles, de gondozatlan sírokat, lehetőleg örökzöld borostyánnal kell beültetni.

A hősi sír 2012 március 15-ére - szintén a Temetkezési Vállalat dolgozói által - nagyjából visszanyerte régi-új formáját.

Ebben az évben a szokásos március 15-ei civil megemlékezésen túl volt még egy ünnepség, május 19-én. A megemlékezés szervezésének aktualitását a 150. évforduló adta, hiszen 1862-ben már nem volt lehetőség az emlékmű ünnepi felavatására. A megemlékezés napja közelített a Honvédelem napjához, mikor a magyar honvédsereg a dicsőséges tavaszi hadjáratának csúcspontjaként 1849. május 21-én visszafoglalta Buda várát, és a Hősök napjához is.

A ünnepségen közreműködött az Ujhelyi Imre Általános Iskola Kórusa 1848-as népdalokkal és Kossuth nótákkal. Kátai Zoltán énekmondó ’48-as katonakísérő és katonadalokat énekelt és elszavalta a „A kecskeméti Nemzetőrség búcsúja” című verset.

Ünnepi beszédet dr. Nagy István polgármester, országgyűlési képviselő mondott. Talán ekkor helyezték el a sírra a legtöbb koszorút is. Sajnálatos módon az ünnepségen nem vett részt Kecskemét városa a meghívás ellenére sem - a nagy távolságra hivatkozva.

2012-ben a város „A” kategóriás helyi egyedi védelemmel látta el Soós János nemzetőrnek a C sor 30. sírhelyen lévő síremlékét.

Soós János halála és temetése 170. évfordulóján kívánom, hogy Mosonmagyaróvár még sokáig emlékezzen méltó módon az 1848-as szabadságharc egyetlen hősi halottjáról, aki ugyan szülőföldjétől távoli földben nyugszik, ám a helyi lakosság mindig szeretettel és megbecsüléssel övezte emlékét és a sírját.

Beregszászi Balázs