Hírek
2017. Március 25. 11:20, szombat |
Helyi sport
Forrás: MKCSE
A Kisvárda nyerte a kiesési rangadót
Dombi Luca és Lakatos Rita sérülés miatt, a két ex-várdai játékos Bízik Boglárka és Lea Vukojevics pedig egy megállapodás értelmében nem léphetett pályára a bajnokság 17. fordulójában.
A bokasérüléssel küszködő Gerháth Fanni a kispadra azért leült a Kisvárda elleni kiesési rangadón, de segíteni ezúttal nem tudott a csapaton.
Lassan indult a góltermelés a találkozón, az első mosonmagyaróvári gólra több mint nyolc percet kellett várni. Katona Flóra talált be, ezzel 2-1-re módosítva az állást. A Kisvárda három kiállítást is összeszedett az első félidőben, ennek köszönhetően egyenlített az MKC, a 13. percben 4-4 állt az eredményjelzőn.
Ez követően begyújtották a rakétákat a hazaiak és Marija Gedroit és Szabó Valéria góljaival elhúztak. Az óváriak Bouti és Kopecz találataival próbálták tartani a lépést, de a félidő végére így is négy gólos hátrányba került az MKC. 12-8-as várdai vezetésnél jött a szünet.
A második félidő elején villámrajtot vett a hazai csapat, és a 45. percre el is dőlt a mérkőzés. 18-10 után huszáros hajrába kezdett a Mosonmagyaróvár, sorban jöttek Kopecz Barbara és Bouti Fruzsina góljai, mindketten hatszor zörgették meg a Kisvárda kapuját. Ez is kevés volt azonban az üdvösséghez, négyre még feljött az MKC, de így sem sikerült megszorongatni Dévényi János csapatát.
A Kisvárda 23-18-ra győzött, és nagyon fontos két ponttal gazdagodott. Az óváriak nem tudták pótolni a hiányzó kulcsembereket, és ezzel a vereséggel visszacsúsztak a kiesést jelentő 13. helyre. Bízzunk a jobb folytatásban, és a bennmaradásban.
Kisvárda Master Good SE–Mosonmagyaróvári KC 23–18 (12–8)
Kisvárda, 1050 néző
Jv.: Herczeg, Südi
Kisvárda: Dzsukeva – Orbán A. 4, Tóth G. 3, Liscsevics 1, Szabó V. 6, Gedroit 4 (3), Rocha 2. Csere: Scholtz (kapus), Umanec, Yttereng, Dmitrovics 3, Karacs, Kucherova. Vezetőedző: Dévényi János
MKC: Szemerey – Katona F. 3, Csala, Gyimesi 2, Kopecz 6, Bouti 6 (2), Bízik R. Csere: Wéninger (kapus), Bardi, Hajtai, Élő 1. Vezetőedző: Varga József
Kiállítások: 8, illetve 6 perc
Hétméteresek: 3/3, illetve 2/2
Dévényi János, a Kisvárda vezetőedzője: – A védekezésünk jó kapusteljesítménnyel párosult, így most az is belefért, hogy sok technikai hibát vétettünk. A legfontosabb számunkra az volt, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést.
Varga József, az MKC vezetőedzője: – Megbosszulta magát a sok kihagyott szélsőziccer és a második félidőben megbomlott a beállós körüli a védekezésünk. Huszonhárom kapott góllal nyugodtan nyerhettünk volna…
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 07:30, szerda | Belföld
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz
2026. Július 22. 07:24, szerda | Belföld
Magyar Péter: várjuk az ügyészségi tájékoztatót a Fidesznél történt házkutatás ügyében
A Fidesz saját tájékoztatása szerint a mai napon házkutatást és lefoglalást hajtottak végre nyomozók Orbán Viktor pártjának szerverei kapcsán. Várjuk az ügyészségi tájékoztatót!
2026. Július 22. 07:17, szerda | Életmód
Több mint ötven hazai fürdő csatlakozik az Strandok éjszakájához szombaton
Tizenhetedik alkalommal szervezi meg a Magyar Fürdőszövetség a Strandok éjszakáját szombaton, a programsorozathoz idén ötvennégy fürdő csatlakozott az ország minden részéből.
2026. Július 22. 07:16, szerda | Sport
Kl-selejtező - Nagy arányú győzelmet aratott a Győr
A magyar bajnok Győr 6-2-re győzött a luxemburgi Atert Bissen vendégeként kedden a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, így már az első felvonás során eldöntötte a továbbjutás kérdését.

