Hírek
2012. Október 14. 05:00, vasárnap |
Bulvár
Forrás: ujasz.hu
A meló ürügyén jött össze Bálint Toncsi az első emeletessel!
![A meló ürügyén jött össze Bálint Toncsi az első emeletessel!](/external/image_cache/9/e/9/9e920cc36b1b2c8ac87d74d5aad2d23c.jpg)
Bevallotta Bálint Antónia, hogy valóban összejöttek az Első Emelet zenészével, Tereh Istvánnal. Sőt, már fél éve boldogok együtt.
– Öcsi először a sajtóból értesült a körülöttem kialakult helyzetről, akkor keresett meg, mint menedzser, hogy megpróbál segíteni –mondta.
– Nagyon céltudatos volt, hetekig találkozgattunk, és ilyenkor óvatlanul is beszélgettünk egymás magánéletéről. Nagyon jól esett, hogy volt valaki a közelemben, akivel jókat beszélgettem, megnevettetett, ha rossz passzban voltam és egyre több közös programot szerveztünk. Elmentünk a színházba, moziba, aztán szép lassan kialakult közöttünk valamiféle kötődés – meséli Toncsi, akinek hosszú idő után Öcsi, mert ő így szólítja párját, az első férfi, akit közelebb engedett magához. Az ebédeket romantikus vacsorák követték, közös programok és érzelmi kötődés.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 25. 07:40, csütörtök | Bulvár
Több mint félszáz fürdőben lesz Strandok éjszakája szombaton
A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén is megrendezik július 27-én a Strandok éjszakáját, az országos rendezvényhez már 60 fürdő csatlakozott az ország minden részéből.
2024. Július 23. 08:10, kedd | Bulvár
Emberre támadt egy medve az erdélyi Beszterce-Naszód megyében
Emberre támadt egy medve hétfőn este Beszterce-Naszód megyében, a Sajónagyfalu (Mariselu) községhez tartozó Sajószentiván (Santioana) településen, a férfi a lábán és az ágyékán megsérült
2024. Július 19. 08:11, péntek | Bulvár
Idén is megrendezik a kéklámpás járművek találkozóját az Aeroparkban
2024. Július 18. 07:56, csütörtök | Bulvár
Balaton-átúszás - Lezárták a nevezést
Elérte a 12 és félezres létszámlimitet a 42. Lidl Balaton-átúszásra jelentkezők száma, így a szervező Budapest Sportiroda szerda reggel 9-kor lezárta a nevezést.