Tavaly novemberben jelent meg ötödik kötete, mely egyben a kedvence is. Csitáry-Hock Tamás íróval, a Mosolyhíd, Mosolyszárnyak, Mosolyvarázs, Szívérintés és a Lélekkönyv szerzőjével beszélgettem.

„Amikor az első gondolataimat papírra vetettem, nem volt semmiféle tervem – mesél a kezdetekről -, aztán annyi írás lett, hogy eszembe jutott, ebből már könyvet lehetne kiadni. Nem tudtam, hogy mit fogok még írni, most sem tudom, hogy évek múlva mit írok majd, de az öt kötet az eddig bejárt utat mutatja be, egy lelki fejlődést, a szeretet lépcsőfokait.”

És nagy siker lett mind…

„A Mosolyhíd kiadásakor fogalmam sem volt, hogy valaki egyáltalán megveszi-e. Nagyon meglepett, hogy siker lett. Nekem ez „jött”, mert írtam valakinek, tehát személyes üzenet volt és nem gondoltam akkor, hogy ebből valami lehetne. Számomra nagyon fontos volt, de írói szempontból nem éreztem olyan jelentős dolognak. Amikor a Citatumra (az egyik legnagyobb és leglátogatottabb online idézetgyűjtemény - a szerk.) felkerültek az idézetek belőle, akkor robbant, mert az ismeretlenségből hirtelen nagyon népszerű lettem.Ekkor hoztam létre a Mosolyhíd nevű Facebook oldalt, ahol egyre többen találnak meg, később pedig a szintén ezt a nevet viselő honlapomat. Ezek által is nagyon sokan megismertek, az olvasók egymásnak ajánlanak.”

Mit tudsz adni az embereknek?

„Leginkább pozitív megerősítést, hiszen ezek a gondolatok szinte minden emberben benne vannak, csak nem tudják kimondani. Kimondom helyettük. Kapok leveleket, visszajelzéseket, hogy hatással van az életükre, leírják, hogy sokat jelentenek nekik a könyveim.”

De miért van szüksége egyre többeknek megerősítésre?

„Az embereknek teljesen elveszett az önbizalmuk, az önértékelésük, nem látják, hogy mi is az élet. Azt hiszik, hogy az, amit mindenki más csinál. Van egy kialakított trend; reggel felkelünk, elmegyünk dolgozni, utána bevásárolunk, hazamegyünk és nézzük a Barátok közt-öt… ezt látják mindenhol, és nem gondolkoznak azon, hogy ezen kívül bármi mást is lehetne csinálni.”

Hogyan és miért alakulhatott ez így?

„Az emberek alakították ezt ki saját maguknak. Persze mindig vannak, akik irányítják ezeket a dolgokat, így alakult ki a társadalom. Valljuk be, a médiának sem érdeke, hogy az emberek kirándulni járjanak TV-zés helyett. Ez egy hosszú folyamat része, és sok összetevője van. Talán ott kezdődött, amikor az emberek elkezdtek szabályokat felállítani saját maguknak. Azzal még nincsen baj, hogy van egy Tízparancsolat, de hogy elkezdtünk elvárásokat támasztani egymás felé, azzal már van. Ez egy csapdába zár, hogy úgy kell élni, mint más - pedig nem így van!
Jártam Londonban, ott azt láttam, hogy az emberek élnek, megélik az életüket! Nem görcsölnek azon, hogy nem lehet fűre lépni, leülnek a fűre és esznek-isznak, beszélgetnek. Vagy például a British Museumban a fal tövében esznek… Magyarországon elképzelhetetlen, hogy leülsz enni a Nemzeti Múzeumban, mert rögtön kidobnak! Londonban senki nem szól érte, senkit nem zavar... Az ilyen szabályok teljesen értelmetlenek, ráadásul millió van, ami belénk épül gyermekkorunktól.”

Hogyan lehetne kilépni ebből a csapdából? Mi a megoldás?

„Aki elfogadja ezeket a szabályokat, és nem tud rajtuk túllépni, az nyüglődik. Nem biztos, hogy tudja mi a probléma, csak érzi, hogy valami nem stimmel. Aztán egyszer csak valaki leírja, ő pedig azt mondja, hogy „tényleg, hiszen ez a bajom!” Akkor szembesül vele, addig nem tudatosul.
Azt is látni kell, hogy sok ember, aki így nyüglődik, nem azt teszi, amit kellene, hanem másoktól várja a megoldást. Sokan járnak például jósokhoz, ahol megmondják nekik mi lesz a jövő. Pedig ne más mondja meg ezt! Nekem kell tudnom, mit akarok kezdeni az életemmel! Az emberek sokszor el sem jutnak odáig, hogy mit akarnak, de ha mégis, akkor sem mernek vagy tudnak tenni érte.
Pedig az én példám is mutatja, mindenkiben ott van, hogy bármi lehet, ami lenni szeretne. Én író akartam lenni, de sokáig nem találtam az utamat. Regényt nem tudtam írni, verseket nem tudtam írni, novellákat nem tudtam írni… mire fel akartam én író lenni?! Hát teremtettem magamnak egy műfajt. Ösztönösen jött. És ez mindenkiben benne van, csak egyszerűen hinni kell benne, hogy amit magában érez, azt meg tudja valósítani! Ne abból induljunk ki, hogy miért nem sikerülhet, vagy hogy másnak sem sikerült! Én azt mondom, hogy nekem sikerülni fog, megkeresem az utakat, és megteszek érte mindent. Nem csak egy utat keresek és ha az nem jó, akkor annyi, hanem végigjárom az összeset, mert csak így működhet. Az egész világ így működik.”

Szerencsés embernek tartod magad?

„A szerencsében nem hiszek. Véletlenek nincsenek, mindennek oka van. Persze nem csak rajtunk múlik minden. Nekünk meg kell tenni, amit csak lehet, hinni kell! Van, amikor olyan helyzetekben kapok külső segítséget, amikor nem látom a megoldást, hiszek benne, de nem látom. Az embernek hinnie kell abban, ami az övé, az ő útja.”

Érdekelnek a kritikák?

Nem. Nem akarok senkinek megfelelni! A kritikus is csak egy ember, egy vélemény a sok közül. Ha pedig több kritikus véleményét nézem, melyiknek feleljek meg?!
Boldog vagyok, hogy az olvasóknak tetszik, amit írok és ad nekik valamit. Ez nem elsősorban az írásról szól, hanem a tartalomról, amit továbbadhatok…”




Párizs Eszter