Hírek
2018. December 11. 12:59, kedd |
Helyi
Forrás: MKC SE
A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club idén is megrendezi az MKC-karácsonyt.
Az eseményre december 18-án, kedden, 16.30 órától kerül sor.
Az UFM Arénában rendezendő ünnepségen ott lesznek a klub vezetői, edzői, a felnőtt és az utánpótlás csapatok játékosai. Az MKC-karácsonyon, az ajándékozáson és a színes ünnepi programon túl, a hagyományoknak megfelelően, jótékonykodás is lesz. Az ünnepséget 18.30 órakor egy női kézilabda-mérkőzés követi, amelyen az NB I-es mosonmagyaróvári együttes ellenfele a másodosztályú Kispest NKK csapata lesz.
A bérletek erre a mérkőzésre nem érvényesek, a jegyek egységesen 1000 forintba kerülnek. (Jegyek vásárlására péntektől kezdve lesz lehetőség a Szellőrózsa ABC-ben, valamint mérkőzés előtt egy órával az UFM jegypénztárban.) A mérkőzés jegybevételéből a mosonmagyaróvári Karolina Kórház gyermekosztályát és a háromévesen súlyos állapotban fekvő Bihari Kristóf családját szeretnénk támogatni. Ezenkívül a szokásos gyűjtőakcióra is sor kerül, a szervezők kérik a kilátogató nézőket, hogy hozzanak magukkal plüssjátékokat, amelyeket egy adott jelre majd bedobhatnak a pályára, s amelyek szintén a kisgyerekekhez kerülnek majd.
A karácsonyi ünnepség és a jótékonysági mérkőzés díszvendége Kocsis Erzsébet „Böbe” , olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüstérmes, BL-, KEK -, EHF-kupa győztes, magyar bajnok, kupagyőztes, gólkirálynő kézilabdázó lesz, akit 1995-ben a világ legjobb játékosának választottak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

