Hírek
2011. Július 13. 08:14, szerda |
Helyi
Forrás: Nyugathír
A Motimnál köszönik, minden rendben, de az újságírókat továbbra is kitiltják!
Győr-Moson-Sopron megyében, a mosonmagyaróvári vörös iszap-tározónál sem kell tartani a kolontárihoz hasonló gátszakadástól - állapította meg a tavaly októberi katasztrófával foglalkozó parlamenti vizsgálóbizottság elnöke.
Kepli Lajos elmondta, a zagykazetták rekultivációjával Neszmélynél nem lehettek elégedettek, mivel erős szél esetén jelentős a vörös kiporzás. Almásfüzítőn és Mosonmagyaróváron a tározók teteje zárt, Ajkán viszont van több olyan szürkeiszap-tározó, amelynek az oldala építőanyagnak nem minősülő kohósalakból készült, és amelynek egészségre káros hatását ugyancsak vizsgálni kell.
Ugyan a hatóságok szerint Mosonmagyaróváron biztonságosak, jól lefedettek és rekultiváltak a Motim Zrt. zagykazettái, a közelben élők, több mint egy évtizeddel a timföldgyártás leállítása után is érezni vélik a vörösiszap-tárolás káros hatásait.
"20 méteres kutat fúrattam, tojásszagú a víz! Annak az iszapdombnak a vize, ami ott elszivárgott a talajba, annak a vize az áramlása errefelé van a földbe" - monmdta egy nevét nem vállaló helybéli.
Ugyan a kazettákra nem látni rá, a szakemberek és az önkormányzat szerint a mosonmagyaróváriaknak nincs okuk az aggodalomra.
Nagy István polgármester, Mosonmagyaróvár, Fidesz-KDNP: "Azok a tározók, amelyek a vörösiszapot tárolják, egy agyagbázisban, agyagköpenyben vannak, és ennek a teteje humusszal borított, amelyet olajfűzzel beültettek, ennek az olajfűznek pontosan az a tulajdonsága, hogy 35-40 négyzetméteres gyökérhálót sző, és ez mindegy biológiai háló védi a vörösiszap-tárolónak a tetejét."
Mivel a vörösiszap-katasztrófa ügyében vizsgálódó parlamenti bizottság keddi, mosonmagyaróvári ülését nyilvánosnak hirdették, szerettük volna saját szemünkkel látni a biztonságos kazettákat, ám a Gyurcsány Ferenc érdekeltségi körébe tartozó Motimnál, ahogy a korábbi években, úgy most sem látták szívesen az újságírókat. A sajtó kitiltását a vizsgálóbizottság elnöke közölte.
"Ugyanez volt a MAL Zrt-nél tartott kihelyezett ülésünkön is, hogy ugyan nyilvános volt az ülés, de a sajtót kizárták a tulajdonosok. Hát, ezt ők megtehetik, mivel az ő magánterületükről van szó, mi nem rendelkezhetünk ott. Az indok itt is, mikor rákérdeztem, az volt, hogy ők ezt egy szakmai bejárásnak szeretnék, és azt gondolják, hogy a sajtó jelenléte valamilyen szinten megnehezítené, hogy itt szakmai kérdésekről lehessen beszélni, ezt én nem annyira értettem."
A természetvédelmi területen található, neszmélyi vörösiszap-tározónál 20 éve a völgybe eresztették az almásfüzítői timföldgyártás melléktermékét. Két évtized után is lefedetlen, és ha erős a szél, a vörös por beborítja a környéket.
Kepli Lajos vizsgálóbizottsági elnök: "Neszmélyen, ott még nem kezdődött meg a kazetták rekultivációja, ott a közeli borászat és a közeli település miatt jelenleg is szeles időben igen intenzíven érzik a kiporzást, a környezetvédelmi hatóságok is megerősítették, hogy nem együttműködő az üzemeltető a rekultivációt illetően."
Kepli Lajos megerősítette, Almásfüzítőn és Mosonmagyaróváron a szükséges rekultivációkat elvégezték. Aggodalomra ad okot azonban, hogy Ajkán több olyan szürkeiszap-tározó is található, amelynek oldala kohósalakból készült, ami nem minősül építőanyagnak, és a környezetre nézve is káros hatásai lehetnek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Január 15. 07:32, csütörtök | Bulvár
Magyar filmesekről nevezték el a Nemzeti Filmintézet fóti műtermeit és várdíszletét
2026. Január 15. 07:31, csütörtök | Sport
Férfi vízilabda Eb - Százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört a magyar válogatott
A magyar válogatott szerdán 21-6-ra legyőzte a máltai csapatot, így százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságon.6

