Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2016. Június 16. 23:21, csütörtök | Helyi

Az új gazdaságpolitika hatásai Mosonmagyaróvárra

Az új gazdaságpolitika hatásai Mosonmagyaróvárra

Dr. Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára és Dr. Nagy István a Földművelésügyi Minisztérium Parlamenti Államtitkára tartott sajtótájékoztatót.

Téma: a Családok Otthonteremtési Kedvezménye és a migráció.


2016. június 16-án látogatott városunkba Dr. Tuzson Bence, aki a nap folyamán a KRAVTEX cégcsoportot is meglátogatta, több fórumot is tartott, majd a délután végén a sajtó képviselőivel is találkozott.

Témái között elsősorban a gazdaság- és családpolitika kérdései szerepeltek, kiemelve két fő témakört:
- a Családok Otthonteremtési Kedvezmény előnyeit és létjogosultságát, valamint
- a migrációval kapcsolatos kormányzati lépéseket.

Ám mielőtt a fentieket részletesen kifejtette volna, egy másik, Mosonmagyaróvárt közvetlenül is érintő nemzeti iparfejlesztési tervezetről is beszélt. Mint mondta: „Két olyan ágazata van a magyar iparnak, mely méltán lehet húzóereje a gazdasági növekedésnek. Az egyik fellegvára pedig éppen itt, Mosonmagyaróváron található. A hazai járműgyártás 3. pillére ugyanis – a személygépkocsi gyártás és a kötöttpályás járműgyártás mellett – a nemzeti buszstratégia továbbfejlesztése."
A kormány június 10-én véglegesítette a buszgyártási stratégiát, mely szerint a felmerülő igényeknek megfelelően évente mintegy 1000-1200 busz legyártását tervezik. Mindezt Varga Mihály jelentette be Mosonmagyaróváron, a Kühne Mezőgazdasági Gépgyár Zrt. jubileumi és csarnokavató ünnepségén.

A CSOK nemzetgazdasági szerepéről így nyilatkozott az államtitkár: „ A Családok Otthonteremtési Kedvezményével egyszerre 3 célt kíván megvalósítani a kormány - rövid illetve hosszú távon."
Az első feladat, hogy minél előbb és minél több magyar család juthasson saját lakáshoz Magyarországon. Ehhez most nagyon sok segítséget és támogatást ad az állam.

Ezek röviden a következők:

  • 10 Millió Forint állami támogatás a 3 gyermekes családok részére
  • 10 Millió Forint államilag támogatott hitel
  • valamint jelentős áfa-kedvezmény: új lakás vásárlása esetén a 27%-os áfa helyett 5%, saját lakás építése esetén pedig 5 Millió Forint áfa-visszaigénylésre ad lehetőséget a csomag.

A program hosszú távú célja a népességnövekedés biztosítása. Ma Magyarországon egy családra átlagosan 1,4 gyermek jut. Ezt az arányszámot mindenképpen kezelni kell! A kormány elképzelései szerint egy jó családpolitikával mindez helyreállítható, nem beszélve arról, hogy ezzel egy időben elutasítja a bevándorlással történő népesség-gyarapodás kérdését is.

A CSOK harmadik fő célja pedig a népesség mellett a gazdasági számok fellendítése is, hiszen ezzel a lehetőséggel az építőipar teljesítményét is nagymértékben tudja fokozni. Nem titkolt cél tehát, hogy a kormány a CSOK népszerűsítésével stabil építőipari növekedésre is számít.

A harmadik fórumtéma pedig, mely egyben egy FELHÍVÁS is volt: a migránspolitika.
Dr. Tuzson Bence elmondta: „Olyan kérdésről beszélünk, amely 100 vagy akár 200 évre is meghatározhatja Magyarország sorsát.”
A mai valós helyzet az, hogy ma Európába kontrollálatlanul és korlátlan számban áramlanak be emberek, ezzel magában hordozva a terrorizmus nagyfokú veszélyét is.
Magyarország kezelte ugyan – határai lezárásával -, de meg nem oldotta a hazai migráns-kérdést. Márpedig a magyar kormány alapvető célja és feladata a ma Magyarországon élő emberek mindennapi biztonságának megteremtése és megőrzése.

A migráció és a terrorizmus szorosan összefügg egymással. Egyes nyugati elemzések szerint az illegális bevándorlók 1%-a kapcsolatba hozható valamilyen terrorszervezettel. Németországba az utóbbi időben 1,5 millió ember érkezett. Ez a számok tükrében azt jelenti, hogy 15.000 potenciális ember tartózkodik ma Németországban, aki a terrorveszélyt hordozza magában.
Az UNIÓ egyes politikusai kötelező betelepítési kvótát akarnak rákényszeríteni az országokra. Ez kötelező betelepítést jelent, függetlenül attól, hogy a nemzetek mit akarnak és függetlenül attól, hogy az egyes nemzetek milyen saját jogszabályokkal rendelkeznek.

Ezt a beavatkozást egyetlen egy dolog tudja megállítani, ezt pedig a NÉPSZAVAZÁS!
Amennyiben Magyarország lakossága a népszavazás eredményeképpen többségileg NEM-et mond a kötelező betelepítésre, akkor az Európai UNIÓ nem tudja bevezetni a kötelező betelepítési rendszert. – hangzott el zárszóként a megbeszélésen.

A népszavazási kérdés így szól:

„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

A népszavazás időpontját Áder János köztársasági elnök még nem tűzte ki.

- Nemes Claudia -

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 11:33, csütörtök | Helyi

Igazibb Önismeret

Igazi Barbara IGAZIBB ÖNISMERET című előadásán vehetnek részt az érdeklődők a Huszár Gál Városi Könyvtárban április 26-án, pénteken 17 órától .

2024. Április 10. 17:58, szerda | Helyi

Vágányzári hirdetmény

Mósodított menetrend szerint közlekedik a 9447 sz. vonat április 15-től április 19-ig Hegyeshalom — Rajka állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt az 1 Győr — Hegyeshalom — Rajka vasútvonalon.

2024. Április 09. 10:56, kedd | Helyi

Digitális tartalmak közzététele, hasznosítása, alkalmazása workshop

A Néprajzi Múzeum Digitális tartalmak közzététele, hasznosítása, alkalmazása című workshopján vehetnek részt az érdeklődők a Huszár Gál Városi Könyvtár rendezvénytermében április 17-én, szerdán 16 órától.

2024. Április 09. 10:51, kedd | Helyi

Felhívás szavazatszámláló bizottságba történő jelentkezésre

Még egy napig, április 10-ig lehet jelentkezni a szavazatszámláló bizottságba.