Hírek
2014. Január 12. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
A párkapcsolatban élők harmadát bántalmazza társa
Milyen a magyar lelkiállapot 2013-ban? Vajon melyik generáció a legboldogtalanabb? - kiderül a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete által ötödször elkészített Hungarostudy felmérésből, melynek eredményeit a decemberben bemutatott Magyar lelkiállapot 2013 című kötet összegzi. Susánszky Éva egyetemi docenst, a kutatócsoport vezetőjét kérdeztük, aki elmondta: kevésbé vagyunk depresszívek, de egyre gyakoribb a párkapcsolati agresszió.
A Kopp Mária által 1988-ban elindított, hétévente megismételt felmérés mindig valamilyen új témára fókuszál, 2002-ben például a középkorú népesség egészségi állapotát vizsgálták, 2006-ban pedig az életminőség lett a központi téma, egy követéses vizsgálat keretében, „ugyanazokat kerestük meg újra, akiket 2002-ben megkérdeztünk” meséli Susánszky Éva. 2013-ban a fiatalok, a család, a gyerekválasztás, a párválasztás képezte a vizsgálat fókuszát.
A felmérés adatai azt mutatják, hogy a depresszió előfordulása nem növekedett. „Az eddigi vizsgálatok 1988 óta mutattak jelentős emelkedést, az elmúlt hét évben nem változott, és a nem változás is egy nagyon jó eredmény” – magyarázza a kutató. A munkahelyi stressz viszont nagy mértékben megnövekedett, a krónikus stressz pedig nagyon befolyásolja az egészségi állapotot. Értékpreferenciákat is vizsgáltak, szignifikáns mértékben emelkedett a fogyasztásra vonatkozó orientáció, a pénzügyi sikerek jelentősége mint érték, és a külső megjelenést is fontosabbnak tartják, mint hét éve.
Eddig korcsoportokkal dolgoztak, most viszont generációs felosztást alkalmaztak, a nemzetközi minták és a Tárki alkotta fogalmak alapján. „A kérdőívekben lévő kérdések alapján próbáltuk elkülöníteni a generációkat, triviális példa erre az internethasználat” – írja le Susánszky, hozzátéve, hogy számtalan egyéb lehetőség is adódott az életérzés megkülönböztetésére. Az idősebbektől a fiatalabbak felé haladva azt látták, hogy egyre pozitívabban értékelik az életminőségüket, de mégsem a legidősebbek a legelégedetlenebbek, hanem a rendszerváltó generáció. A szabálykövetés, a szabályok betartása a fiatalabb generációk számára sokkal kevésbé érték, jobban tolerálják a szabályoktól való eltérést.
A kutatáson belül több mint 600 fiatalt kérdeztek meg párválasztással, párkapcsolatokkal, családalapítással kapcsolatban. A fiatalok döntő többsége nem tartja elavult intézménynek a házasságot, bár a férfiak kevésbé gondolják ezt, mint a hölgyek. A legtöbb fiatal azt mondta, hogy egy stabil párkapcsolat után mindenkinek el kellene gondolkodni azon, hogy házasságra lép, főleg, ha gyerekvállalással is kacérkodnak. „Kitolódik a házasságkötés és a gyerekvállalás, de ez nem magyar sajátosság, viszont igen jelentős demográfiai változás” – emlékeztet Susánszky Éva. Gyerekvállalás terén egyértelműen az anyagiak kerültek előtérbe, ám az első gyereknél ez kevésbé befolyásoló tényező, a második gyereknél már erőteljesen jelen vannak ezek a dolgok.
A kutatásból kiderül, hogy a párkapcsolatban élők 30 százaléka szenved elsősorban lelki, vagy egyéb bántalmazástól. A kérdőív a bántalmazás három szintjét vizsgálja: lelki, fizikai és szexuális bántalmazást, ami a legmeglepőbb, hogy férfiak és nők ugyanolyan arányban jelezték, hogy lelki bántalmazásnak vannak kitéve. „Egy elég szubjektív, ugyanakkor nagyon fontos dolog az, hogyan élem meg a velem történő dolgokat” – véli a kutató, aki szerint természetesen ez egy igen jelentős szám, ám szerinte az emberi kapcsolatok eldurvulását más területeken is látják a kutatásban.
A könyv decemberi megjelenése óta nagy érdeklődést váltott ki, Susánszyék sok helyen megjelentek és szerepeltek kollégáikkal. „Nagyon pozitív előrejelzések vannak arra, hogy használni fogják ezeket az adatokat a döntéshozók, mint ahogy az előző vizsgálatok adatait is alkalmazták” – bizakodik szakértő. Az adatok feldolgozásával még nagyon nagy munka van hátra, mivel ez egy keresztmetszeti vizsgálat, és az ok-okozati összefüggések megállapítása és leírása komoly módszertani probléma, amit nagyon körültekintően kell megtenniük. Remélik, hogy hét év múlva ismét elvégezhetik a felmérést.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 06:00, hétfő | Belföld
Esővel kezdődik a hét, majd visszatér a többórás napsütés és a hőmérséklet is emelkedik
A hét elején még borult idő várható és többfelé kell esőre készülni.
2024. Szeptember 16. 06:00, hétfő | Belföld
A MÁV-VOLÁN-csoport készül az árvízre
A MÁV-VOLÁN-csoport felkészül a rendkívüli árvizi helyzetre - közölte a csoport vasárnap az MTI-vel.
2024. Szeptember 16. 06:00, hétfő | Belföld
A honvédelmi miniszter elrendelte katonák kivezénylését árvízvédelmi munkálatokra
Több vármegye megkeresésére elrendeltem katonák kivezénylését árvízvédelmi munkálatokra - jelentette be a honvédelmi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2024. Szeptember 16. 06:00, hétfő | Belföld
NGM: csúcsformában a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Csúcsformában a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, augusztusig az utasforgalom közel 20, az áruforgalom 50 százalékos növekedés mutat -