Hírek
2020. December 03. 08:52, csütörtök | Helyi sport
A szombathelyieket fogadta az egyetemi csapat is
A szombathelyiek ellen lépett pályára a Széchenyi Egyetem kosárlabda csapata a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban.
A csoport végső helyezéseinek sorrendje szempontjából fontos mérkőzésen, mindkét csapat rengeteget hibázott. A kissé pontosabb hazai csapat végig vezetve nyerte a találkozót. A mérkőzés végeredménye 62-56 a Mosonmagyaróvár Széchenyi Egyetem javára.
Laky Tibor, a mosonmagyaróváriak edzője elmondta, fontos győzelmet arattak, aminek azért van különösen nagy jelentősége, mert az utóbbi három évben nem sikerült a Szombathelyi Egyetem csapatát legyőzniük. Ezúttal az a csapat győzött, aki kevesebbet hibázott, és jobban megőrizte a lélekjelenlétét, a fontos helyzetekben jobb döntéseket hozott.
Kéri Péter, a szombathelyiek edzője kiemelte, nagyon gyenge kinti dobóteljesítménnyel hozták a mérkőzést, így nagyon nehéz lett volna nyerni. Voltak periódusok, amikor jól játszottak, és sikerült támadásban és védekezésben is ritmust csinálniunk, de összességében megérdemelten nyert a hazai csapat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 21. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Kedden elfogadhatja a parlament a Független Közmédia Testület alapító okiratát
Kedden már el is fogadhatja az Országgyűlés a Független Közmédia Testület alapító okiratát.
2026. Július 21. 14:00, kedd | Sport
El-selejtező - Török vagy lengyel ellenfél várhat a Ferencvárosra
Amennyiben a Ferencváros túljut a holland Twente együttesén, úgy a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában török vagy lengyel ellenfél vár rá.
2026. Július 21. 13:00, kedd | Külföld
Az OTP bankot vesz a Baltikumban
Az OTP Bank megállapodást írt alá a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Luminor megvásárlásáról a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal, és a DNB Bankkal
2026. Július 21. 11:00, kedd | Életmód
Agrárkamara: a jégkármérséklő rendszer már narancssárga riasztás esetén is működésbe lép
Az Országos Jégkármérséklő Rendszert már a narancssárga riasztás esetén is bekapcsolják, hogy mérsékeljék a jégesők által okozott károkat a minisztérium kérésének megfelelően

