Városlista
2024. szeptember 13, péntek - Kornél

Hírek

2014. Június 23. 10:17, hétfő | Külföld
Forrás: MTI

A Transformers-film bemutatóját fenyegeti egy jogi vita miatt annak egyik kínai szponzora

A Transformers-film bemutatóját fenyegeti egy jogi vita miatt annak egyik kínai szponzora

Napokkal a legújabb Transformers-mozi bemutatója előtt szerződésszegéssel vádolja és bírósági perrel fenyegeti az azt jegyző amerikai Paramount Stúdiót a film egyik kínai szponzora.

A pekingi Pangu Befektetői Csoport a hétvégén jelentette be: teljes körűen meg kívánja szakítani együttműködését az amerikai stúdióval, mivel az nem teljesítette az általa korábban szerződésben ígérteket. A cég a sárkányalakú pekingi Pangu bevásárlóközpontnak a tulajdonosa, amelyben és mely körül a Transformers legújabb, negyedik részének, A kihalás korának több jelenete is forog.
A vállalat állítása szerint mintegy tízmillió jüannal (360 millió forint) szponzorálta a filmet, amiért cserébe a pláza és az ott lévő szálloda posztereken és bemutatókon való reklámjára kapott ígéretet, és azt, hogy a kínai bemutatót a létesítményben tartják.
A Paramount és a szerződésben társ két másik kínai vállalat ugyanakkor nem teljesítette a fentieket, amivel a cég közleménye szerint "komoly anyagi károkat okozott és nagymértékben rombolta a Pangu hírnevét". A világpremierre Hongkongban került sor, s a reklám sem valósult meg, a cég így most logójának és a hotelnek a filmből való törlését kéri, és hivatalos beadvánnyal fordult az illetékes kínai felügyelethez, hogy függessze fel a film forgalmazását.
A Paramount Stúdió közleményében úgy fogalmazott: a Pangu bevásárlóközpontja gyönyörűen fest a vásznon, s "sajnálja, hogy a vállalat az együttműködés egyes aspektusaival nem elégedett". A Paramount azt is hozzátette: dolgozik a felmerült vitás kérdések megoldásán.
Az amerikai vállalatnak többek közt azért is érdekében áll így tenni, mivel Kína jelenti a Transformers-sorozat egyik legnagyobb piacát. Az előző, harmadik rész 165 millió dollárt hozott a kínai piacon, ami az észak-amerikai bevételeknek csaknem a fele.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Külföld

Az ukrán elnök elutasította a kínai-brazil béketervet

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök destruktívnak nevezte és elutasította a kínai-brazil béketervet, mivel szerinte az nem több egy politikai nyilatkozatnál, amelyet ráadásul nem egyeztettek Ukrajnával.

2024. Szeptember 12. 19:48, csütörtök | Külföld

Putyin: a nyugati nagy hatótávolságú precíziós fegyverek bevetése a NATO közvetlen részvételét jelentené a háborúban

nyugati nagy hatótávolságú precíziós fegyverek Oroszország elleni bevetése a NATO-országok közvetlen részvételét jelentené az ukrajnai harci cselekményekben

2024. Szeptember 12. 06:00, csütörtök | Külföld

Az ukrán elnök új tervvel akarja a háború diplomáciai befejezésére kényszeríteni Moszkvát

Ukrajna új tervét, amelynek célja, hogy Oroszországot a háború diplomáciai úton történő befejezésére bírja rá, várhatóan a második békecsúcson tárják a világ elé

2024. Szeptember 12. 06:00, csütörtök | Külföld

Európai Bizottság: az orosz gáz kivonása nem jelent kihívást Európa energiaellátásának biztonságára

Az Európai Unió teljes mértékben elkötelezett az orosz gáz fokozatos kivonása mellett, ez ugyanis megtehető anélkül, hogy kihívást jelentene Európa energiaellátásának biztonságára