Hírek
2011. Április 02. 17:55, szombat |
Helyi
Forrás: Nyugathír
Adóeltérítés az iskolafenntartásért? A javaslat Győr-Moson-Sopronban megosztja az önkormányzatokat
Jelenlegi formájában megszűnhet az iparűzési és a gépjárműadó, az önkormányzatok helyett az állami költségvetés lehet a címzettje a bevételének.
Az említett adótételekből közel 600 milliárd forint folyhat be idén. Az önkormányzati feladatok átrendezésével az körvonalazódik, hogy az iparűzési és a gépjárműadó terhére szervezné meg a kormány az államosított alapoktatás támogatását. Az állam az elvont önkormányzati bevételekből fedezné az új rendszerben központosított pedagógusbérek folyósítását, és az alapoktatással kapcsolatos egyéb költségeket is.
A szigetközi Halászi, bár kistelepülés, jelentős adóbevételeket könyvelhet el, amelyek mellett iskolafenntartásra 70 millió forintot költenek.
Majthényi Tamás polgármester, Halászi, Fidesz-KDNP:"Halászi egyértelműen rosszul járna a saját adók elvonásával, jelenleg az iparűzési adónkból befolyt összeg 106 millió forint volt, a gépjárműadó az 14-15 millió forint körüli összeg, az idegenforgalmi milliós tétel alatt van, összességében 120 millió forintot vennének ki a település zsebéből."
Mosonmagyaróvár tavaly az alap- és középfokú oktatásra összesen 1 milliárd 322 millió forintot költött, miközben 1,7 milliárdos adóbevétellel számolhatott. A városvezető szerint ebből a pénzből nemcsak működtetésre és fejlesztésre, de a szocialisták által hátrahagyott adósságok kifizetésére is költeniük kell.
Nagy István polgármester, Mosonmagyaróvár, Fidesz-KDNP:"Miből fogja akkor tudni a város az elődeink által felvett hiteleket törleszteni, miből fog tudni a város fejleszteni, ha egyáltalán semmilyen önállósággal nem rendelkezik az adóbevételek után. Én ezt nem tudom elhinni, hogy ez végrehajtható legyen."
Ha a helyi adóbevételeket központosítanák, annak a nyugat-dunántúli régióban egyértelműen Győr lenne a legnagyobb vesztese. A megyeszékhely 13,6 milliárd forintos iparűzési adó-bevétellel rendelkezik, ennek azonban csak a felét költi működési kiadásokra.
Simon Róbert Balázs alpolgármester, Győr, Fidesz-KDNP:"Veszélybe kerülnek az Audi Hungária Motor Kft. gyár-beruházáshoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések közel egymilliárd forint értékben, az új Mosoni-Duna hídhoz kapcsolódó közútfejlesztési beruházások, a tervezett multifunkcionális csarnokunk beruházása."
"Amit összesen kifizetünk az iskola fenntartására, az 64 millió 175 ezer forint" - mondja Friderics Cecília, Nagyszentjános polgármestere. Ez 46 millió forinttal több, mint amennyi a Győr-Moson-Sopron megyei Nagyszentjános évi bevétele az iparűzési adóból. Az 1800 lakosú településen lemondanának a 18 milliós adóbevételről, ha cserébe az állam vállalja az iskola, vagy a pedagógusbérek kifizetését.
Friderics Cecília polgármester, Nagyszentjános:"Mi ezzel egyértelműen jól járnánk, mivel ebből a 64 millió forintból, amit az iskolára költünk, csak 40 millió forint a személyi jellegű ráfordításokat jelenti, efölött van még egy 10 milliós tétel, ami a járulékköltségeket jelenti."
Jóllehet a tízezres Csornán is meghaladja az iskola fenntartása az iparűzési adó bevétel összegét, hiszen előbbi 310, utóbbi csak 280 millió forint, a város polgármestere mégis inkább más megoldást javasolna, mint az adótételek elvonását.
Turi György polgármester, Csorna, Korona Polgári Egyesület:"Az az irány lenne helyes, ha magasabb normatívákat kapnának az önkormányzatok. Pontosabban látják az önkormányzatok a problémákat az intézményeknél, szorosabb a kapcsolat a város és az intézmények között, és így hatékonyabban tudnánk működtetni."
Hazánkban jelenleg a több mint háromezer önkormányzat közül mindössze 300 rendelkezik 50 millió forintnál magasabb helyi adóbevétellel. A többségnek tehát jelentős terhet venne le a válláról az állami feladatellátás, a módosabb települések azonban kompenzáció nélkül mindenképpen rosszabbul járnának.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Január 14. 07:17, szerda | Életmód
A Forum Romanumon megnyitják egy ókori villa épségben megmaradt termeit
Megnyitják a látogatók előtt a falait díszítő griffmadarakról elnevezett, a Krisztus előtti második századra datált villát a Forum Romanumhoz tartozó Palatinus-dombon - jelentették be kedden Rómában.

