Hírek
2021. Május 06. 08:17, csütörtök | Helyi
Apa-lánya bringatúra - két keréken támogatják az autizmussal élőket
165 kilométer megtétele volt a cél május 1-jén és 2-án, az Apa-lánya bringatúra keretében. A kezdeményezést Szani Ferenc és lánya indították, hogy felhívják az autizmussal élőkre a figyelmet.
Szombathely és Mosonmagyaróvár között, 165 kilométert tett meg Szani Ferenc és lánya, az Apa-lánya bringatúra keretében. A cél, hogy felhívják a figyelmet az autizmussal élőkre, az integrációjukra, valamint, hogy jótékonysági gyűjtést szervezzenek külnöbző intézményeknek.
"Évek óta bicikliztünk már a lányommal, amikor az egyik útunkon a feleségem javaslatára elkezdtünk egy gyűjtést a kisfiunk, Dani iskolájának. Ebből nőttük ki aztán magunkat, hiszen az utjainkon mindig más és más szervezeteknek szervezünk gyűjtést" - mondta el Szani Ferenc, az Apa-lánya bringatúra indítója.
A programhoz a szombathelyi Savaria Egyetemi Központ is csatlakozott, ahol 2000-ben indítottak el egy kezdeményezést, aminek célja, hogy a társadalmi felelősségvállalás jegyében indítsanak projekteket. Személyes ismeretség lévén sikerült felvenni a kapcsolatot az intézménnyel, hogy a segítéSEK program keretében támogassák az Apa-lánya bringatúrát, Lenkai Nóra, az ELTE Savaria Egyetemi Központ rekorti biztosának kordinálása mellett.
A befolyt összegből a szombathelyi Aranyhíd és a mosonmagyaróvári Éltes EGYMI-t támogatják. Az Éltes EGYMI a felajánlásoknak köszönhetően egy olyan szoftvert tud beszerezni, amivel az autista gyermekek piktogrammos oktatását végezhetik el. Mivel óriási összefogás alakult ki az akció során, így a szoftver mellett eszközöket, laptopot, tabletet is tud vásárolni az iskola - mondta el Éder Etelka, az Éltes EGYMI intézményvezetője.
A gyűjtést egyészen gyereknapig folytatják, a felajánlásokat pedig az Éltes Mátyás Alapítvány a Fogyatékos Gyermekekért számlaszámára várják. (11737076-20065049)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
