Hírek
2015. Július 14. 07:24, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Augusztus 20. – 128 millió forintba kerül a tűzijáték
Az augusztus 20-i tűzijátékot bruttó 128 millió forintért, a tavalyinál több mint 20 millió forinttal olcsóbban valósítja meg a Leskovics Pirotechnikai Kft.
A Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (HM NRH) szerint a logisztikai-biztonsági feladatok és a pirotechnikai látvány együttes költségvetése bruttó 128 millió forint lesz; a HM Beszerzési Hivatala által lefolytatott közbeszerzési eljárásra négy ajánlat érkezett, a pályázatok közül összességében a legelőnyösebbet a Leskovics Pirotechnika Kft. nyújtotta be. Ez a cég felelt a tavalyi ünnepi tűzijáték végrehajtásáért is.
A korábbi évekhez képest jelentősen kedvezőbb költségvetésű műsort idén több helyszínről és új koncepció szerint valósítják meg. A hagyományosnak mondható kilövési helyszínek – a Lánchíd és a Duna – idén kiegészülnek a Szabadság híddal és a Gellért-heggyel - olvasható a közleményben.
A HM NRH azt írta: a tűzijáték kilövési helyszíneit elsősorban a fővárosi építkezések miatt kellett módosítani. A telepítési helyszínek alapján a látványközpont a pesti Duna-parton, a Lánchíd és a Szabadság híd között helyezkedik el, "erről a részről lehet majd a legtökéletesebb látványban részük az ünneplőknek".
Szintén újdonság, hogy a Dunán ezúttal nem uszályokról, hanem – a Magyar Honvédség (MH) erőforrásainak biztosításával - katonai pontonokról lövik fel a tűzijátékot. Az úgynevezett folyami hídkompokat a MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonái biztosítják, a rögzítésben pedig az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred vesz részt.
Az előző évek hagyományait követve a zenei aláfestés összeállításáról idén is a Petőfi Rádió szakemberei gondoskodnak – közölte a HM NRH.
Tavaly – a HM NRH által szervezett első tűzijáték – összköltsége bruttó 150 millió forint volt. A korábbi évekhez képest – mint írták – ez is alacsony költségvetésűnek volt mondható.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 10. 08:21, péntek | Belföld
Tavaly novemberben is lassult az ipari termelés
2024 novemberében az ipari termelés volumene 4,2, munkanaphatástól megtisztítva 2,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
2025. Január 10. 08:19, péntek | Belföld
Lázár János: van igény az olcsó közösségi közlekedésre Magyarországon
Az olcsó közösségi közlekedésre van igény Magyarországon - mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2025. Január 10. 08:16, péntek | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: ma már ütőképes haderő gondoskodik hazánk védelméről
Ma már ütőképes haderő gondoskodik Magyarország védelméről – jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtökön Budapesten, a Magyar Honvédség közreműködésével készített, A Kiképzés című reality műsorról tartott sajtótájéko