Cser Katalin gyógypedagógusnak, a "Reménység" Autista és Autisztikus Sérültekért Alapítvány vezetőjének céljai egyeznek az Alapítvány céljaival; az autista gyermekek korai fejlesztésének támogatása, az autista tanulók integrált oktatásának segítése, a tehetséges autisták képzésének elősegítése, illetve a sérült gyermekek és fiatalok társadalomba való beilleszkedésének támogatása. Kiemelten fontosnak tartja továbbá az autista gyermeket nevelő szülőknek való segítségnyújtást.
Ahogy Ő mondja, "folyton nyüzsög". A „Baráti Kör a Művészetért" Alapítvány kuratóriumi tagjaként szinte családjának érzi ezt a csapatot. Katalin szerint itt valósul meg igazán és kézzel foghatóan az értékek generációk közötti átadása, a bemutatott darabokkal pedig pontosan az elfogadás vagy el nem fogadás kérdéseit teszik fel a nézőknek, amely számára is az egyik legfontosabb dolog.

A Kék séta idén április 2-án már negyedik alkalommal hívta fel a figyelmet az autizmussal, vagy autisztikus sérüléssel köztünk élő embertársaink elfogadására.

"2012-ben, amikor első alkalommal rendeztük meg a Kék sétát, nagy öröm ért bennünket, hiszen nagy városi-térségi összefogással átadásra került az Autista Ház, mely egy olyan napköziotthon, ami az ott élő autisták, illetve autisztikus sérültek számára megfelelő ellátást tud nyújtani. Azóta minden évben erre is emlékezünk amellett, hogy az ENSZ határozatba foglalta; április 2-a az Autizmus Világnapja. Nagyon büszke vagyok arra, hogy négy évvel ezelőtt az országban az elsők között voltunk, akik felvállaltuk ezt. Hozzá kell tennem, hogy az Önkormányzat mindig támogatja rendezvényeinket – ez számomra is egy jelzés, hogy a Városvezetés is fontosnak tartja a munkánkat."

Mesélj egy picit az idei Kék sétáról!

"A Kék séta minden évben egy kicsit más, mindig egy kicsit több. Eddig az utcán voltunk, az Autista Ház előtt, ahol a "Baráti Kör a Művészetért" Alapítvány tagjai műsort adtak, verseltek, beszélgettünk az autizmusról. Ennek megvolt a maga hangulata, viszont idén a nagy forgalom és az időjárás miatt úgy gondoltam, hogy jobb, ha valamilyen színvonalas helyre bevisszük az eseményt. A Fehér Ló Közösségi Házban a műsor is kibővülhetett, volt lehetőség többek között táncra is, illetve vetítésre. Az, hogy minden évben hozzáteszünk egy picit, a hozzáálláson is megmutatkozik, amint látják a közösségi oldalakon, hogy közeledik az esemény, az emberek megmozdulnak."

Mennyire mozdulnak meg ilyenkor az érintettek?

A város lakói, segítő szervezetei, szociális területen dolgozók mindig megmozdulnak ezeken a napokon, jó látni, hogy mennyien vannak az alapítvány barátai, támogatói.
Az autizmussal élő szülők még nem teljes számban jelennek meg. Ez érthető, hiszen egy autista gyerekkel nagyon nehéz végigülni egy műsort, végigmenni egy sétán, őket zavarja a nagy tömeg. Probléma az is, hogy sokaknak még nehéz ezt a helyzetet elfogadni, ebbe belenyugodni. Megértem ezt, s a program egyik célja, hogy a szülőket is segítsük az elfogadásban. Nem kell szégyellni, ha valakinek autista a gyermeke – ez régi beidegződés csak! Minden évben hiányolom az autista gyerekekkel foglalkozók nagyobb számú támogatását, hiszen az ő pozitív hozzáállásuk nélkül nehezebb a gyerekek elfogadtatása, nevelése. Természetesen volt idén is jó példa, amikor az integrációban oktatott autista gyermek szülei, s nevelői együtt vettek részt a Sétán. Remélem, ebből is lehet hagyományt teremteni.

Hogyan lehetne a másságot jobban elfogadtatni a mai világban?

Az „egészséges” emberek nevelése a különbözőség elfogadására sajnos még mindenhol probléma Magyarországon. A különböző világnapok, érzékenyítő foglalkozások miatt már látható pozitív változás. Mosonmagyaróváron az Elfogadás napja immár 11 éve működik, erre is nagyon büszke vagyok, mint az esmény életre hívója.
Most viszont egy olyan esélyegyenlőségi projekt indul, ami igazán boldoggá tesz, hiszen pontosan az csúcsosodik ki ebben, amiért mindig is dolgoztam! Meg kell mutatni azokat a fogyatékkal élő embereket, akik bámulatos életszeretetükkel, lelki erejükkel, emberségükkel példát tudnak mutatni mindenkinek. Én nagyon boldog vagyok, hogy ezen a területen dolgozhatok és fantasztikus érzés, hogy vannak, akik ugyanígy gondolkodnak és velem vannak!

Az autizmus szülőként való elfogadása azért is borzasztóan nehéz, mert csecsemőkorban nincs semmi jele, általában 18 hónapos kor körül mutatkoznak az első tünetek, amikor a kicsi a körülötte levő világgal kezdene ismerkedni. Ilyenkor a szakemberek esélyt adnak a fejlődésnek, de 3-4 éves korban általában kimondható a diagnózis. A tünetekre nem térnénk ki, hiszen sok apró dologból áll össze, melyek közül talán a legszembetűnőbb a kommunikáció és a külvilággal való kapcsolatteremtés hiánya. Katalin kihangsúlyozza, hogy – bár szülőként nagyon nehéz feldolgozni a gyermek másságát – a kulcs a korai fejlesztés és a folyamatos együttműködés a gyógypedagógussal. Abban az esetben, ha a gyermek valamilyen oknál fogva nem részesül fejlesztésben, később a társas kapcsolataiban olyan torzulások jöhetnek létre, melyek egyre mélyebbre taszítják az autista gyermeket.
Mosonmagyaróváron lehetőség van fejlesztésre egészen pici kortól kezdve, bölcsődei korai fejlesztés, óvodai csoport és külön osztályok indulnak autisták számára. A legfőbb cél az integráció. Ezek a gyermekek rengeteg segítséget kaphatnak, amennyiben a szülő is partner a fejlesztésben. Hiszen ahogy Katalin mondja: "Egy autizmussal élőt meg kell tanítani arra, hogy melyik helyzetben hogyan viselkedjen. Ha ez elmarad, eljön az életében az a pillanat, amikor nem tudja mit tegyen, hiszen nem tanítottuk meg neki. Én nem tudok csodát tenni, nem tudok a szülők helyett dönteni, csak próbálok segíteni."

Mit tehet a szülő?

Ha észrevesz valamit a gyermekén, jelezheti a nevelési tanácsadó felé, az Éltes Iskola felé, vagy megkeresheti alapítványunkat. Mi tanácsot tudunk adni, hogy hova forduljon, mit tegyen. Kiemelem, hogy nagyon fontos a „háttér-támogatás”, a folyamatos szülői segítség, és természetesen a körülöttük élő gyerekek, és felnőttek elfogadó magatartása.

"Először is és mindenekelőtt – gyerek vagyok. Autizmussal élek. Elsősorban nem "autista" vagyok. Az autizmusom a teljes személyiségemnek pusztán egy része. Nem határozza meg, milyen ember vagyok. Gondolkodó, érző, sokféle tehetséggel megáldott lény.”
(Ellen Notbohm: Tíz dolog amit minden autizmussal élő gyermek szeretné, ha tudnál)