Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2018. Január 25. 16:21, csütörtök | Belföld
Forrás: mti

Autómegosztó szolgáltatást indított a Mol

Autómegosztó szolgáltatást indított a Mol

Elindult a Mol autómegosztó szolgáltatása, a Mol Limo csütörtökön. Budapesten 200 benzines és 100 elektromos járművel indult a szolgáltatás, a cég elektromos töltőhálózatot is épít.

Ratatics Péter, a Mol-csoport fogyasztási szolgáltatásokért felelős igazgatója sajtótájékoztatón ismertette, hogy a Mol Limo 60 négyzetkilométeren a főváros 10 kerületére - a belváros mellett a forgalmasabb külső kerületekre - terjed ki, az autók parkolásáért a felhasználóknak nem kell fizetniük.

Hozzátette, hogy a 300 automata váltós járművel induló flotta 2020-ra a duplájára nő és a főváros egész területére igénybe lehet venni, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret már jövőre elérheti.

Kiemelte azt is, hogy néhány éven belül kivezetik a Mol Limóból a benzines autókat.

Az elektromos járműveket - az infrastruktúrafejlesztésnek köszönhetően - a Mol állomásain gyorsan és kényelmesen föl lehet majd tölteni. Ratatics Péter elmondta: a vállalat emellett az egész régióban fejleszti a hálózatot, három éven belül a Fekete-tengerig és az Adriáig 252 új töltőállomással biztosítja az átjárhatóságot az elektromos járművek számára - közölte.

Az MTI kérdésére, hogy mekkora befektetést jelent a szolgáltatás indítása és fejlesztése a cégnek és milyen megtérülést terveznek, üzleti titokra hivatkozva nem válaszoltak.

Az igazgató elmondta: az autómegosztás (car sharing) kipróbált és bevált megoldás, Európában csaknem 5,8 millió felhasználó 68 ezer ilyen autót használ, ami a világ összes megosztott járművének körülbelül a fele.



A tapasztalatok szerint - mint fogalmazott - minden megosztott használatú jármű 5-10 magántulajdonút vált ki, ami csökkentheti a forgalmat és a parkolási területet, ezzel több területet hagy meg a városok lakóinak és hozzájárul a légszennyezés mérsékléséhez.

Elmondta továbbá, hogy a megosztáson alapuló megoldások terén a Mol tapasztalatai is kedvezőek, hiszen a kerékpáros szolgáltatást nyújtó Mol Bubi segítségével 2 millió felhasználó eddig már csaknem 4 millió kilométert tett meg.

A megosztásos közlekedés illeszkedik a Mol-csoport mobilitási jövőképébe, amely az önvezető autókra és az elektromobilitásra épül - tette hozzá. Az igazgató szerint az autómegosztás elindítása és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra - a flottakezelés és az elektromos töltők - kiépítése ezekhez a célokhoz visz közelebb, egyúttal olcsóbbá is teszi a közlekedést az autózás állandó költségeinek megosztásával.

Címkék: autó, autómegosztó, mol

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során