Hírek
2013. December 12. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Az állam felelős az emberi jogokért
Akkor kerülnek az érdeklődés középpontjába az emberi jogok, amikor sérülnek - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Szabadságjogok Magyarországon ma című konferencián kedden Budapesten. Az államnak mint a nemzeti és emberi szolidaritás legfőbb szerveződésének és letéteményesének garantálnia kell az emberi jogokat - nyomatékosította a miniszter.
Az államnak olyan keretnek kell lennie, amely az életnek és az emberi méltóságnak biztonságot nyújt - emelte ki miniszter a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Hanns Seidel Alapítvány rendezvényén. Az államnak nemcsak felelősséget kell vállalnia, hanem segítenie kell polgárainak is felelősséget vállalni az emberi jogok ügyében – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az állam egyúttal kockázatközösség is, amelynek az a feladata, hogy megvédje minden állampolgárát, akit sérelem, jogtalanság ért.
Balog Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a 2006. őszi tüntetések alkalmával tanulta meg a társadalom, hogy akkor kerülnek az érdeklődés középpontjába az emberi jogok, amikor sérülnek. Hét éve pedig az állam sértette meg csoportok és személyek emberi méltóságát. Az államnak is van tehát felelőssége, a felelősségre vonás azonban a bűnüldöző szervek és az igazságszolgáltatás dolga – jelentette ki.
Az államnak a felelősségvállalásból következően kell kárpótolnia egyebek mellett a romagyilkosságok áldozatainak hozzátartozóit, és ez történt a 2006. augusztus 20-ai viharról szóló tájékoztatás elmulasztása miatt kárt szenvedők kárpótlása esetében is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 17. 07:43, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: a kőolajellátás kérdését tilos átpolitizálni
Stratégiai egyetértés van Magyarország és a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) között abban, hogy az olajellátás nem politikai ügy, és a kőolajellátás kérdését tilos átpolitizálni -
2024. Szeptember 17. 07:42, kedd | Belföld
Meteorológia: egyelőre nem várható újabb csapadék
Sem Magyarországon, sem a Duna vízgyűjtőin nem várható érdemi csapadék területi átlagban a következő öt-hét napban - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán hétfőn.
2024. Szeptember 17. 07:39, kedd | Belföld
Elérte a Szigetközt az árhullám
Elérte a Szigetközt az árhullám, a Lajtán Mosonmagyaróvárnál a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni az állami védvonalakon - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság az MTI-vel hétfőn.
2024. Szeptember 17. 07:38, kedd | Belföld
Árvíz - Óráról órára változik a helyzet
Óráról órára változik a helyzet, folyamatosan frissülnek az árvízi előrejelzések - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.