Senkinek sem könnyű most otthon maradni, de talán a sportolóknak a legnehezebb, meg a néptáncosoknak, hiszen igencsak nehéz lakásban futóedzést tartani vagy szigetközi pásztortáncot járni. Palenik József koreográfus, fesztiválszervező, néptáncoktató, művészeti vezető, számtalan elismerés tulajdonosa, most neki is szűkebb az élettere.

Hogy telnek a mindennapjaid?

– Senki sem örül a kijárási korlátozásnak, mégis, van ennek jó oldala is. Olyan dolgokra is van időm, amiket évek óta csak halogatok. A feleségemmel, Timeával, mi is a világ egyre gyorsuló vonatán ültünk, s most minden lecsendesedett. Nem csak körülöttünk, de bennünk is. Szerintem nem véletlenül tűnt fel a vírus. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a jelzést, élnünk kell a lehetőséggel, hogy egy jobb, egy emberközelibb világot építsünk magunknak. Remélem, hogy győz a józan ész!

Majd, Józsi, majd, de most még dühöng a járvány. Nem gondolod, hogy nagy árat kell fizetni a változásért?

– Fájdalmas olvasni a híradásokban, hogy mennyi áldozatot szed a vírus. Ilyenkor én is a szeretteimre gondolok. Magam egészséges vagyok, erős az immunrendszerem, rendszeresen kezet mosok, fertőtlenítek, így nem félek attól, hogy megbetegszem. Sokkal inkább fontos, hogy a családommal ne történjen baj! Aggódom azokért az idősebb emberekért is, akik meghatározó szereplői a gyűjtőmunkámnak. Vajon mi van a Kilitin, Dunaszigeten és Erdélyben élő barátaimmal? Lesz-e lehetőség folytatni a közös munkát? Rendszeresen érdeklődünk hogylétük felől telefonon.

Mondod, most egy kicsit minden komótosabb, de ahogy ismerlek, te ez idő tájt sem unatkozol?

– Unatkozni? Az mi? Ha eddig levettem valamit a könyvespolcról, akkor találomra tettem vissza a többi közé, most ezt is rendbe teszem. Aztán itt van az előbb említett gyűjtőmunka, a sok feljegyzés, képanyag, ezen is dolgozunk a családdal. Sokfelől érkeznek különféle kérdések, kérések és mi segítünk. Legutóbb például a szentendrei skanzen húsvéti programjához állítottunk össze egy ötszász darabos kollekciót.

Mindegy, hogy forgatod, de a négy fal, azért csak négy fal. Ezt nem lehet sokáig bírni.

– Így vagyok ezzel én is! Ha friss levegőre vágyom, kimegyek a kertbe, ott dolgozgatok egy kicsit. Gondolhatod, hogy a 800 négyzetméteren van mit csinálni!

És a táncról még nem is beszéltünk…

– Na látod, anélkül tényleg nem tudom, mi lenne velem! Elindult a Világhálón egy kihívás: „Legényesezz otthon!” Mi is beszálltunk ebbe, Misi fiam például táncol is és zenél is a produkcióban. Benne van persze az érettségire készülő Vendel, valamint a legkisebb fiam, Benedek is. Szomorú, hogy már öt fellépést mondtunk le, aztán ott van a 700 növendékünk, akiket óvodában, iskolában Tímeával oktatunk a táncra - normál időben. Ha véget ér a járvány, újra megtaláljuk őket. És ott van a szívünk szerelme, a Lajta Néptánc Együttes. A mi kis táncos közösségünk nagyon erős szakmai és emberi kapcsolaton alapszik, biztos vagyok benne, hogy az „új világban” is ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.

Vizsy Ferenc