Telefoninterjú – 2020.04.06. (hétfő)

A Szociális Foglalkoztató alapvető célja az esélyegyenlőség megteremtése, a megváltozott munkaképességű és a fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatása. A járvány miatt náluk is kevesebb a megrendelés, a legveszélyeztetettebbeket hazaküldték vagy maguk döntöttek így. Néhányan azonban ebben a helyzetben is vállalták a munkát, noha nekik is van miért, kiért aggódniuk.

Szederkényi Györgyné (Dudi) gazdasági ügyintéző. 40 évet töltött a szociális ágazatban, most nyugdíjasként dolgozik.

– Már semmi sem olyan, mint egy hónapja volt – mondja. – Ugyanazt csinálom, de most, ha kilépek az irodából maszkot, kesztyűt veszek. Ha hazaérek, a ruhámat, cipőmet már az ajtóban leveszem. Nem pánikolok, de félni félek. Higgye el, nem magamért aggódom. A férjem túl van a 65-ön, többféle alapbetegsége van, így nála elég nagy a kockázat. Nekem is maradnom kellene, de azért én még olykor eljárok vásárolni, noha a három felnőtt gyermekem és a vőm mindenben gondoskodik rólunk. Ha hoznak valamit az ablakból leengedett kis kosárba rakják. Csak látjuk egymást, de nem érintkezünk. Ugye milyen szomorú?! A nagyfiam és a vejem is Ausztriában dolgozik, csak haza ne hozzanak valamit! Aztán aggódom az öt unokámért, közülük is a legkisebbért, aki még csak három és fél éves. A lányom varrónő, de mivel nincs megrendelése, a rászorulóknak varr maszkokat. Tudom, hogy a neheze még hátra van, de bízom benne, hogy valamennyien épségben átvészeljük a járványos időszakot, és újra megölelhetem az unokáimat.

Amikor Simon Viktória felvette a telefont, különös háttérzajok szűrődtek be. „Nincs egyedül?” – vetődött fel bennem.

– A férjemmel dolgozunk a kertben és a 4 éves Milán segít nekünk. Muszáj kihasználnunk a jó időt, meg annak is örülünk, hogy együtt a család. Nem mindig volt így, mert apa sofőr, hetente háromszor is külföldre vitt az útja, de szerencsére most csak itthon vezet. Nincs bennem félelem, nem szorongok lépten-nyomon, de … azért nagyon aggódom, mert van miért és van kiért. Mindenekelőtt a kisfiunkért. Aztán ott vannak a szüleim, akik napközben vigyáznak Milánra, hiszen nekem is dolgoznom kell, óvoda meg nincs. Megvennék én mindent a részükre, de … az anyukám mindig elmegy a boltba. Pedig neki is nagyon kellene vigyáznia magára, hiszen csak most gyógyult fel a daganatos betegségéből, az apukám meg cukros, emiatt fokozott kockázatnak vannak kitéve mind a ketten. És aggódom a 77 éves dédiért is, akinek meg szívproblémái vannak. Látja, tényleg van kikért szorítani! Tanácsolták, hogy vegyek meg mindent jó előre, de mi nem akarunk semmit felhalmozni. A boltok nyitva vannak, így mindig azt veszem meg, amit éppen akkor szeretnék. Majd csak véget érnek ezek a „nemszeretem” napok és akkor újra kisüt a nap.

A 42 fős nonprofit vállalkozás varrodájában most szájmaszkokat gyártanak önkormányzatoknak, alapítványoknak és más vállalkozásoknak prevenciós céljaik megvalósításához.

Vizsy Ferenc