Lassan már egy hónapja, hogy beindult az „otthoniskolai” oktatás. Váratlanul és felkészületlenül érte a pedagógusokat, a diákokat és a szülőket is. Az első két hét az útkereséssel, a tanítás és tanulás új rendjének kialakításával telt el. Néhány családnál azonban komoly gondot okozott az alapvető eszközök hiánya. Vállalkozások, iskolák, tanárok siettek a rászorulók segítségére. Mi a tapasztalat 21 nap távlatából, kérdezem Hofbauerné Gombosi Katalint, a Móra Ferenc Általános Iskola tanítónőjét.

„A rendkívüli helyzet a pedagógusok munkáját átalakította. Azonban az alapvető feladat nem változott, továbbra is céltudatos, tervszerű munkát kell végezni úgy, hogy közben nincs a gyerekekkel a közvetlen kontaktus, elveszett a személyiség varázsa.”

Felső tagozaton már többnyire önállóan tanulnak, a kisebbeknek talán nehezebb a tanító nélküli tanórák után egyedül felkészülni a másnapra. Felborult a mindennapok biztonságot adó napirendje, kicsit összefolyik a tanítás, a tanulás és a szabadidő.

„Az iskolában megszokott digitális tábla most beköltözött az otthonokba. Apró lépésekkel, játékos feladatokkal indultunk neki az új helyzetnek, mindenekelőtt meg kellett tanítani a számítógép célirányos kezelését. A negyedikeseim három hét alatt megtanulták önállóan kezelni a különböző felületeket, és kialakult mostanra a digitális oktatásnak valamiféle rendje is. A szülők segítsége nélkül mindezt nem tudtuk volna megvalósítani, minden elismerésem az övék, mert az érintettek közül nekik volt a legnehezebb.”

Sokan megfogalmazzák, hogy az új helyzet sok új ismeretet, és módszert is a felszínre hozott. De van ennek az egésznek egy emberi oldala is, ami nem annyi-ra pozitív.

„Valóban, hiszen elvesztek a közös örömteli pillanatok, a rácsodálkozások, a csa-patmunkák, projektek, kiselőadások, szerepjátékok, az állóképekké merevített történelmi események, az együtt muzsikálás, a barkácsolás öröme, a közös értékteremtés. „Változik a világ, gyengül, ami erős, és erős lesz, ami gyenge volt azelőtt." Mintha Arany János nekünk üzent volna az 1800 évekből.”

Igaz, a változás maga az élet, de a távoktatásban mivel lehet pótolni a nevelők helyeslő pillantását, mosolyát, bátorító szavait?

„Aki akarja, ebben a rendszerben is megtalálja a lehetőséget a személyes kap-csolattartásra. Mára nálunk is kiépültek az online érzelmi hidak, így aztán tudom, hogy a gyerekek mit gondolnak, mit éreznek, hogyan élik meg a történteket. Csak pár idézet a digitális emlékkönyvből:”

„Mivel nincs kertünk és teraszunk se, így csak még rosszabb. Mostanában olyan is szokott lenni, hogy unatkozom.” – „Hiányoznak a barátaim, a családtagjaim és néha az iskola is. Azt viszont élvezem, hogy nem kell olyan korán kelnem.” – „Remélem hamar véget ér ez a helyzet és vissza tudunk menni az iskolába tanulni, találkozni az osztálytársakkal és a tanárainkkal.” – „Az elmúlt két hétben többet ültem a gép előtt, mint tíz év alatt összesen. Az utcára csak akkor megyek ki, ha becsukom a kaput, remélem, Kati néni legalább kimozdulhat.” – „Most kivételesen az egész család örül a rossz időnek. Itthon festek, bütykölök, de a nemrég felszerelt darts táblán is szívesen játszom. Nem félek semmitől, viszont hiányzik a mama. Szeretnék ott lenni és a finom ételeit enni.”

Vizsy Ferenc