Hírek
2018. Március 24. 05:00, szombat |
Sport
Forrás: mti
Az UEFA 76 millió eurót oszt szét a Nemzetek Ligája résztvevőinek
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 76,25 millió eurót oszt szét a szeptemberben első alkalommal rajtoló Nemzetek Ligája 55 résztvevője között.
Az UEFA pénteki bejelentése szerint a legerősebb, A jelű osztály 12 válogatottjának szövetsége 1,5 millió eurót kap a részvételért. A négy csoport győztese egyenként 1,5 milliós bónuszban részesül, közülük további 4,5 millió euróhoz jut az a nemzeti együttes, amelyik megnyeri a sorozatot 2019 júniusában.
A második vonal résztvevői maximum 2 millió, a C osztály csapatai pedig legfeljebb 1,5 millió euróval gazdagodhatnak, míg a legalsó, D osztály együttesei számára 1 millió euró a plafon. A magyar válogatott a C osztályban a görög, a finn és az észt csapattal mérkőzik.
A Nemzetek Ligájában négy Eb-helyet lehet megszerezni. Az Eb-részvételért sorra kerülő rájátszásra minden osztályban 2020 márciusában kerül sor elődöntő-döntő rendszerben. A tornákon azok a - csoportjukban legelőkelőbb helyen végzett - válogatottak szerepelhetnek majd, amelyek a 2019 őszén záruló hagyományos Eb-selejtezők során lemaradtak a részvételt garantáló első és második helyekről. A 2020-as kontinensviadalon az új Puskás Ferenc Stadion három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont. A B-, C- és D-osztály csoportgyőztesei egy osztállyal feljebb jutnak, az A-, B- és C-osztály csoportutolsói pedig kiesnek.
A magyarok programja a Nemzetek Ligájában:
szeptember 8.: Finnország-Magyarország 18.00
szeptember 11.: Magyarország-Görögország 20.45
október 12.: Görögország-Magyarország 20.45
október 15.: Észtország-Magyarország 20.45
november 15.: Magyarország-Észtország 20.45
november 18.: Magyarország-Finnország 20.45
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda BL - A Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged
A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában.
2026. Április 08. 07:19, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool
2026. Április 07. 07:23, kedd | Sport
Férfi vízilabda-vk - A házigazda görögök legyőzésével kezdtek a magyarok
Győzelemmel kezdte szereplését a magyar válogatott a férfi vízilabda világkupa görögországi divízió I-es tornáján: Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese hétfőn a házigazdák felett diadalmaskodott nagy csatában 13-12-re.

