Hírek
2016. Október 01. 00:13, szombat |
Helyi
Forrás: Párizs Eszter
Az Ujhelyisek mesehéttel ünnepelték Benedek Elek születésnapját
Szeptember 30-a, Benedek Elek születésének évfordulója a Magyar Népmese Napja.
Az ilyenkor országszerte megrendezésre kerülő programok célja a népmesék fennmaradásának biztosítása, illetve a mesékben élő bölcsességek továbbhagyományozása.
Ezen a napon az óvónők, tanítók, könyvtárosok és a meseszerető gyermekek, felnőttek megkülönböztetett tisztelettel fordulnak a mesék, valamint a meseírók felé.
Az Ujhelyi Imre Általános Iskola kisdiákjai olyan szerencsések, hogy pedagógusaik egy teljes hetet szenteltek a meséknek. A mesehéten minden nap mesehallgatással kezdődött, de a programok között szerepelt manókeresés, bábkészítés, régi mesekönyv kiállítás, rajz, dramatizálás, a bátrabbak pedig még kedvenc mesehősük bőrébe is belebújhattak egy jelmezes felvonulás keretében. Így érkeztek el a zárónapig, amely a harmadikasok színjátékának megtekintésével és hétpróbával telt.
„Kedvencem A só című mese, anyukám sokszor olvasta már, úgyhogy nagyon örültem, amikor meghallottam az iskolarádióban – mondja lelkesen egy elsős kislány. – Nagyon tetszett még az is, hogy beöltözhettünk. Azért jó a mesehét, mert sok mesét ismerek, de volt olyan, amit még nem hallottam és nagyon vicces dolgok voltak benne.”

Sebőkné Schlitt Zsuzsannát, az alsó tagozat munkaközösségének vezetőjét, a mesehét főszervezőjét arról kérdeztük, hogy pedagógusként hogyan értékeli ezt a hetet.
„Iskolánkban hagyománya van témahetek rendezésének, ezeket minden tanévben legalább két alkalommal szervezzük meg tanulóink részére. Igyekszünk mindig az adott témát a gyerekekhez közel vinni, olyan programok szervezésével, ami játékosabb, és kicsit kilépünk a megszokott tanórai formából. – magyarázza - Ez nagy rugalmasságot kíván a kollégáimtól és természetesen többletmunkával is jár, de a végén mindig úgy érezzük, hogy megérte. Így volt ez most is, sok mosolygós arcot, érdeklődő tekintetet láttunk a hét során, felkavarta a mindennapokat a programok sora, az aulánk megszépült az elkészült munkáktól. A mese hálás téma, hiszen mindenki szereti a népmeséket gyerek, kamasz és felnőtt is. Visszarepített minket, felnőtteket is az időben a diavetítés és a régi mesekönyvek illata. A népmese örök, reméljük Benedek Elek szellemében ezt most tanítványainknak is továbbadtuk, az biztos, hogy mindannyian nagyon jól éreztük magunkat.”
"A mese gyógyír, a mese játék, a mese csoda, a mese hit, a mese lélek. Mosoly mindenki lelkére." (Csernik Szende)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Január 11. 08:26, vasárnap | Belföld
Operatív törzs: ahol riasztás van érvényben, ott aki teheti, ne induljon útnak
2026. Január 11. 08:24, vasárnap | Sport
Női kézilabda BL - Metzi győzelmével nagy lépést tett a csoportelsőség felé a Győr
A címvédő Győr 27-24-re győzött a két magyar játékossal felálló francia Metz HB vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének szombati rangadóján.

