Hírek
2020. Augusztus 02. 07:00, vasárnap |
Külföld
Forrás: Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti:
Az ukrán rendőrök megtalálták és lelőtték a poltavai túszejtőt
Megtalálták, majd egy mesterlövész célzott lövéssel lelőtte azt a férfit, aki több mint egy hete ejtett túszul egy rendőrt a kelet-ukrajnai Poltavában
- hozta nyilvánosságra az ukrán rendőrség szombaton hivatalos honlapján.
A 32 éves, többszörösen büntetett előéletű Roman Szkripniket még július 23-án állították meg járőrök Poltava belvárosában egy lopott autóval. A férfi egy gránát felrobbantásával fenyegetőzött és túszul ejtett egy rendőrtisztet, majd a hatóságok által számára biztosított másik járművel kihajtott túszával együtt a városból. Később a rendőrtisztet elengedte, a gépkocsit elhagyta és egy erdőbe menekült be, ahol a rendőrök nyomát vesztették. Nyolc napon át kutattak utána nagy erőkkel, még helikoptert is bevetettek.
Anton Herascsenko belügyminiszter-helyettes a Facebookon közzétett bejegyzésében leírta, hogy szombatra virradó éjjel egy rendőr egy lakatlan házban megtalálta Szkripniket a Poltava megyei Opisnya falu mellett. A férfi azonban újból túszul ejtette a rá találó rendőrt, és ismét a gránát felrobbantásával fenyegetőzött, ezen kívül egy szolgálati fegyver is volt nála.
Herascsenko szavai szerint a túsznak a férfi lelövése után három másodperce volt, hogy félreugorjon a gránát felrobbanásáig, és sikerült is sértetlenül megúsznia. Hozzátette még, hogy a túszejtőnek lett volna lehetősége megadnia magát, és "életben maradt volna, noha hosszú éveket töltött volna börtönben, de ő ezt az utat választotta".
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 07:45, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Vlagyimir Putyin: Orbán Viktor karácsonyi tűzszüneti javaslatát nem utasítottam el
Orbán Viktor magyar miniszterelnök nemrég karácsonyi tűzszünetet és fogolycserét javasolt Ukrajnában, amit én nem utasítottam el -
2024. December 19. 08:08, csütörtök | Külföld
Belgrádban a jövő évtől ingyenessé válik a tömegközlekedés
Ingyenessé teszik a tömegközlekedés használatát Belgrádban január elsejétől - jelentette be Aleksandar Sapic polgármester szerdán.
2024. December 19. 08:06, csütörtök | Külföld
Mark Rutte: Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell kezdenie a béketárgyalásokat
Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell lennie, amikor úgy döntenek, megkezdhetik a béketárgyalásokat
2024. December 17. 08:34, kedd | Külföld
Megbukott Olaf Scholz német kancellár
A német parlament alsóháza (Bundestag) megvonta a bizalmat hétfőn Olaf Scholz kancellártól és ezzel megnyitotta az utat a február 23-i előrehozott választások előtt.