Hírek
2015. Január 05. 12:51, hétfő |
Helyi
Forrás: MKC SE
Bámulatos győzelem egy szenzációs mérkőzésen
Alapszakasz 12. forduló I Mosonszolnok I MKC SE – Ipress Center-Vác
A Vácot láttuk vendégül a forduló alkalmával. A tabellából és az erőviszonyokból is könnyen kikövetkeztethető volt, hogy a két csapat párharca különleges összecsapást eredményez majd. Végül azonban valami olyat kaptunk, amit nagyon sokáig nem felejtünk majd el. Ebben a mérkőzésben benne volt a sportág sava-borsa.
A Mosonszolnoki sportcsarnok befogadó kapacitásának abszolút maximumán zajlott a tizenkettedik, ezúttal igencsak parázs forduló. Ettől függetlenül a lányok mintha fejben az öltözőben maradtak volna, hiszen tíz percre is szükség volt, hogy az első gólunkat duplázni tudjuk. Ekkor Knédlikova találata képletesen csak, de jeget tört. Ezzel kollektív hatott a csapatra. Dombi Lucára pedig kimondottan, hiszen azonnal talált egy gyors kontrát követően. Ettől fogva kiegyenlítődött a játék képe, sőt inkább a mieink domináltak néhol igencsak bravúros megoldásokkal. A félidőre ledolgoztuk hátrányunk meghatározó részét, és ami még fontosabb, hogy kifejeztük abszolút igényünket a két pontra. (13:16)
Szerencsétlenül kezdtük azonban a második félidőt, hiszen azonnal egy nagyon fontos emberhátrányt könyvelhettünk. Tóth Gabi kényszerült kispadra miután 14:16-ra hoztuk az állást. Ez a csapatot azonban nem törte meg, és hét perccel a szünetet követően, először Puhalák Szidónia egyenlített, majd Kurucz Ivett szenzációs találata hozott vezetést. Innen már nem is engedtük ki a kezünkből a vezetés. Bár a végjáték így is könnyen a szezon legizgalmasabbika lett. A Vác végig veszélyeztetett és nem hagyott egy nyugodt másodpercet sem. A mosonmagyaróváriak viszont nyugodtak maradtak és egy valódi csapatként nyerték meg a mérkőzést. Külön elismerés jár Kurucz Ivettnek, aki hosszú sérülés után ilyen hamar tett le maradandót az asztalra. Ugyanez igaz Dombi Lucára, és persze Jana Knedlikova teljesítménye is egészen elképesztő volt. Nem hiába a mérkőzést követő bejelentés.
Miszerint Jana Knedlikova befejezi játékát csapatnál azért, hogy a legmagasabb szinten bizonyíthasson és a Győri Audi ETO együttesét támogathassa. Egyik szemünk sir, másik nevet, hiszen kifejezett célja a Klubnak, hogy minden erőforrásával a Győri Audi ETO utánpótlásrendszerét támogassa, és így annak frontvonalát képezze. Ez az eredmény viszont áldozattal jár, hiszen egy fantasztikus tehetség távozik sorainkból. Ezúton is sok sikert kívánunk, mindent bele Jana – nyilatkozta Dr. Tenk Gábor a Klub elnöke
Mestermérleg
Róth Kálmán: Nem sikerült azt a taktikát megvalósítani, amit a védekezésre terveztünk. Sikerült viszont olyan taktikára váltani, ami megzavarta az ellenfelet. Ezzel a félidőre egy kezelhető hátrányra dolgoztuk fel magunkat. A második félidőre kollektív javult a teljesítmény, majd a végjátékban nem hibáztak, bizonyítottak.
Ottó Katalin: Végig bíztam a győzelemben. Az elején számítottam rá, hogy nem úgy alakul az egész meccs, ahogy az első tíz percben, de azt nem gondoltam volna, hogy ez lesz. Nagyon sajnáltam, hogy minden úgy volt, ahogy arra felkészültünk, mégis, valahogy a vártnál mindent jobban csinálta az ellenfél és végül lemaradtunk tőle.
Utánpótlás eredmények (NBI)
MKC SE - Ipress Center-Vác
Ifjúsági: 22-29
Junior: 39-15
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 07. 10:12, vasárnap | Belföld
A kényelmi díj eltörlésével több mint félmilliárd forint marad az autósoknál
Szeptember óta az autópálya-matrica online megvásárlása nem kerül többe annál, mintha benzinkúton szereznénk be, a kényelmi díj eltörlésével idén ősszel több mint félmilliárd forint marad az autósoknál
2025. December 07. 10:06, vasárnap | Életmód
Agroinform.hu: a fenyőfát vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel
December első hetében tömegesen is elkezdődött a fenyőfák árusítása az alkalmi árusok utcai és piaci standjain, a vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.













