Városlista
2024. augusztus 3, szombat - Hermina

Hírek

2016. Május 19. 07:38, csütörtök | Helyi
Forrás: MKC SE

Beharangozó: rájátszás 6. mérkőzés

Beharangozó: rájátszás 6. mérkőzés

Pénteken a sereghajtó budaörsi együttest látjuk vendégül a mosonszolnoki sportcsarnokban, ami egyúttal azt is jelenti, hogy elérkeztünk a szezon utolsó összecsapásához.

Tartsatok velünk, szurkoljunk teli torokból és búcsúzzunk az évadtól egy fantasztikus teltházas győzelemmel!

Pénteken a Budaörs érkezik hozzánk, majd szombaton az MTK hazai pályán a csabai együttes ellen zárja a bajnokságot. Ha sikerülne nyernünk pénteken és másnap a csabaiak is ünnepelhetnek, akkor azzal első helyen végeznénk az alsó házas rájátszásban. Minden elfogultság nélkül kijelenthetjük, hogy nagyon megérdemelnék a csajok a dicső zárást, mert az egész szezon során szívből küzdöttek és nem hazudtolták meg önmagukat. Ha pedig ne adj isten nem így alakulna, akkor sem lenne mit szégyelljünk, Mosonmagyaróvár már így büszke rájuk, és ami késik, az nem múlik! Legutoljára az MTK hazai pályán egyébként épp a Budaörsöt fogadta. Ahol a sereghajtó az első félidőben még partiban volt ugyan, de a másodikban a hazaiak abszolút dominanciája révén végül otthon maradt a két pont.


Némileg módosította a heti felkészülésünket a Győrben megrendezésre kerülő főiskolás bajnokság, ahol öt játékosunk is szerepelt a Széchenyi Egyetem színeiben. A lányok végül az Egri csapat elleni döntőt követően első helyen zárták az egyetemi kupát, így a pozitív motiváció végett kétségkívül megérte az áldozat! A foghíjas felkészülés ezúttal kicsit megborította a rendszerünket, igaz úgy gondolom, hogy hazai pályán más lehetőségünk nem is lehet, mint a győzelem. Persze ez nem azt jelenti, hogy óvatlanul pályára állhatunk, mert hamar meg is üthetjük a bokánkat. – tette hozzá Varga József vezetőedző

Címkék: mkc se - budaőrs

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi

Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz

A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.

2024. Május 21. 10:00, kedd | Helyi

Éjfélkor jár le a határidő!

Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni.

2024. Augusztus 03. 09:02, szombat | Belföld

Változik több térségben a Volánbusz menetrendje augusztus 17-től

Több térségben menetrendi módosítások lépnek életbe augusztus 17-től a Volánbusznál - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.

2024. Augusztus 03. 09:01, szombat | Kék hírek

NAV: folytatódik a nyári ellenőrzés