Városlista
2024. szeptember 13, péntek - Kornél

Hírek

2014. Június 06. 05:00, péntek | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Beindítaná az ingatlanpiacot az új szocpol

Beindítaná az ingatlanpiacot az új szocpol

Stimulálná a lakáspiacot és erősítené a lakásépítések volumenét, ha a 2012-ben újra bevezetett szocpolt nem csak új lakás céljaira lehetne igénybe venni. A támogatások javát kihelyező OTP Bank szerint az is segítene, ha gyermektelen párok már egy gyerek vállalásával is részt vehetnének a programban - írja a Napi Gazdaság.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden beszélt arról, hogy a kormány tervezi a lakásvásárlási és -építési támogatási rendszer felülvizsgálatát. Az új koncepció hasonló lehet ahhoz, ami az első Orbán-kormány idején elérhető volt, mondta Varga a parlament gazdasági bizottságában.

Az új lakások építését és vásárlását ösztönző szocpol támogatást két évvel ezelőtt vezette be újra a kormány, azonban a program nem hozta a várakozásoknak megfelelő eredményeket. Míg a kormány már az első évben körülbelül négyezer igénylésre számított, és ennek finanszírozására több mint 5 milliárd forintot különítettek el a központi költségvetésben, addig idei áprilisi adatok szerint alig valamivel több mint ezer szocpol igénylés érkezett a pénzintézetekhez az elmúlt két év során, és a kihelyezett állami támogatás összege megközelítőleg 1,2 milliárd forint volt.

Az OTP szakemberei szerint a lakásépítési támogatás népszerűségét növelné és a lakáspiacot is stimulálná, ha nem csak új lakás céljára, hanem használt lakás vásárlásához, illetve lakás bővítéséhez is igénybe lehetne venni a támogatást. A használt lakás célra nyújtható lakásépítési támogatás összege az új lakáscélokra igénybe vehető támogatási összeg fele lehetne a 2009. évig hatályos szabályokhoz hasonlóan, javasolja a bank.

A szocpolt igénybe vevők körét szélesítené, ha új lakáscélok esetén egy gyermek után is járna a támogatás, illetve gyermektelen fiatal házaspárok egy gyermek vállalásával is igényelhetnének megelőlegezett lakásépítési támogatást.

A jelenleg érvényben lévő támogatási rendszer értelmében vissza nem térítendő támogatás új lakás vásárlására és építésére adható, 40 év alatti házaspárok igényelhetik, akár már egy gyerekkel és egy második vállalásával is. A támogatás összege 800 ezer forintról indul, a gyerekek számától, a lakás nagyságától és energetikai besorolásától. A támogatás összegének felső határa 2,5 millió forint.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Belföld

Orbán Viktor: az európai versenyképesség súlyosan hanyatlik

Az európai versenyképesség súlyos hanyatláson megy keresztül; ha bizonyos döntéseket nem hozunk meg, az EU versenyképessége az Egyesült Államokkal és Kínával szemben megállíthatatlanul visszaesik

2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Belföld

Több hullámban kiadós eső, erős szél és lehűlés várható a hévégén

Kiadós eső és erős, olykor viharos szél várható a hétvégén, emellett a hőmérséklet is jelentősen visszaesik - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Belföld

Lázár János: Többséget szerez a GySEV-ben a kormány

Megszerezheti a magyar állam a Strabag tulajdoni részesedését a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt.-ben (GySEV) – jelentette be közösségi oldalán az építési és közlekedési miniszter csütörtökön.

2024. Szeptember 12. 11:42, csütörtök | Belföld

Elkészült a Kőröshegyi völgyhíd karbantartása

A tervezetthez képest 5 nappal korábban végeztek a saruk cseréjével a Kőröshegyi völgyhídon.