Hírek
2015. Május 11. 12:00, hétfő |
Helyi
Forrás: Saját
Bemutatjuk a Rotaract Club Mosonmagyaróvárt
Kevesen tudnak létezésükről, pedig tevékenységükkel fontos szerepet töltenek be városunk életében is...
A Rotaract egy helyi kötődésű klubokból felépülő ifjúsági jótékonysági szervezet, amely nemzetközi szinten egy világhálót alkot. Helyi szinten a Rotaract klubok mindig egy Rotary club mellett működnek, azzal szoros kapcsolatban állnak. A Rotaract célja, hogy a fiatal felnőttek figyelmét ráirányítsa a közösséget érintő fontos dolgokra, és arra késztesse őket, hogy végezzenek a közösség érdekeit szolgáló tevékenységet. Városunk Rotaract Clubja nagyon jó kapcsolatot ápol a mosonmagyaróvári Rotary Clubbal, mely a kölcsönös támogatáson és partnerségen alapul. Szívesen segítik egymás projektjeit és örömmel vesznek részt egymás programjain.
Mit lehet tudni a Rotaract Club Mosonmagyaróvárról? – kérdeztük Pályi Krisztina soros elnököt.
A Rotaract Club Mosonmagyaróvár 2009 decemberében alakult meg Troján Szabolcs elnökségével és Csóka Imre akkori soros Rotary elnök közreműködésével. A klubot jórészt a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdasági és Élelmiszertudományi Karának jelenlegi, illetve volt hallgatói alkotják, mivel a Kar kitűnő kapcsolódási pont a közért aktívan tenni kívánó fiatalok és tagjaink között. Klubunkban jelenleg 12 fő tevékenykedik aktívan. Tagjaink főként 18 és 30 év közötti fiatal aktivisták.

Idén áprilisban véradási akciót szerveztek, mely rendkívül sikeres volt. Milyen programok fűződnek még a helyi Rotaract klub nevéhez?
Valóban, véradási eseményünkön az elmúlt évekhez viszonyítva idén talán a legtöbben, 83-man látogattak el a Cserháti Sándor Kollégiumba és több mint 70 főt alkalmasnak is találtak véradás szempontjából. De alakulásunktól kezdve számos program szervezése és lebonyolítása fűződik nevünkhöz. Akcióinkkal elsősorban a helyi fiatal diákokat és lakosságot szeretnénk megmozgatni jótékony célok érdekében. Az elmúlt 5 év során gyűjtöttünk árvízkárosultak megsegítésére és rászoruló óvári családok számára, illetve országos és nemzetközi összefogással játszóteret építtettünk Kolontáron a vörös iszap katasztrófa után, de szerveztünk már motoros meglepetés születésnapot is egy beteg kisfiú részére...
A klub számos más egyesülettel, szervezettel is jó kapcsolatot ápol, akikkel sok közös projektet valósítottunk meg, mint például a Rotary Club Mosonmagyaróvár, Óvári Gazdász Szakkollégium, Óvári Gazdászok Szövetsége, Mosonmagyaróvári Főnix Motoros Klub, Vöröskereszt Területi képviselete. Fontosnak tartjuk, hogy a jótékony célok megvalósításának érdekében csapatként is jól tudjunk együttműködni, ezért igyekszünk változatos csapatépítő programokat szervezni a klubélet erősítésére.

Hogyha valaki csatlakozni szeretne a Rotaract Club Mosonmagyaróvárhoz, hol érhet el Benneteket és mi a tagfelvétel menete?
A fiatalok a jelentkezést követően 3 hónapig tagjelölti státuszt töltenek be. Ezen 3 hónap alatt megismerkedhetnek programjainkkal és céljainkkal, illetve betekintést nyerhetnek a klub működésébe. A rendes tagok szavazás útján döntenek a jelöltek klubba történő felvételéről. Gyűléseinket kéthetente hétfőn 18:00-kor a Gazdász Hotel Konferencia termében (9200 Mosonmagyaróvár, Gazdász utca 10.) szervezzük meg, ahová minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

