Hírek
2014. Április 06. 19:47, vasárnap |
Sport
Forrás: MTI
Birkózó Eb - Bácsi Péter is aranyérmes
![Birkózó Eb - Bácsi Péter is aranyérmes](/external/image_cache/0/0/8/008acf206d62c1f1a4acd5ff8006464f.jpg)
Lőrincz Tamás után Bácsi Péter is aranyérmet nyert vasárnap a finnországi birkózó Európa-bajnokságon.
A magyar versenyző a kétszeres világbajnok török Selcuk Cebivel csapott össze a kötöttfogásúak 80 kilogrammos kategóriájának döntőjében, és amíg délelőtt akciót akcióra halmozott, addig ezúttal hihetetlen akarattal és küzdeni tudással múlta felül riválisát.
A finálé első pillanatától látszott, hogy nem lehet sok pontra számítani, állásból küzdöttek egymással a felek, ám nem tűnt úgy, hogy bármelyikük is felül tudna kerekedni. A bírók aztán előbb Bácsit intették meg, a térdelőhelyzetből azonban semmit sem tudott vele kezdeni a török, igaz, a szünet előtt fél perccel Cebi intését Bácsi nem tudta kihasználni.
A pihenő után is öldöklő küzdelem folyt a szőnyegen, Bácsi volt aktívabb és mozgékonyabb, s 3:43 percnél Cebit ismét megintették, ami már 1-0-s magyar vezetést jelentett. Az FTC birkózója a parterhelyzetből mindent megpróbált, de megint nem tudott emelni vagy pörgetni, húsz másodperccel később így állásból folytatódott a csata. A hajrá hősies küzdelmet hozott mindkét részről, Bácsi tudta, nem szabad engednie, hogy visszainthessék a bírók, ezért szakadatlanul ment előre, tolta ellenfelét, próbálkozott, de Cebi is jól állt a lábán. Az utolsó percben már mindkét sportoló nagyon elkészült erejével, Bácsi azonban továbbra is ment előre, ezzel pedig elkerülte az intést, és megnyerte élete második Európa-bajnoki címét.
"A délelőtt álomszerűen alakult, a jó sorsolásnak köszönhetően fokozatosan jöttek a nehezebb ellenfelek - nyilatkozott az MTI-nek Bácsi, miután fogadta Hegedűs Csaba szövetségi elnök és az egész csapat gratulációját. - Cebi irambirkózása nem igazán az én stílusom, de most ehhez kellett alkalmazkodni. A végén tisztában voltam vele, hogy nem fogok tudni akciót csinálni, így mentem, amíg csak bírtam." Hozzátette, hogy Finnországban szeret versenyezni, 2008-ban ugyanis Tamperében nyert.
"Azért most már jó lenne valahol máshol is győzni, mondjuk a szeptemberi világbajnokságon" - mondta.
Bácsi Péter pályafutásának negyedik Eb-érmét szerezte meg: 2008-as sikere után 2010-ben harmadik, míg egy évvel később második lett 74 kilogrammban.
Vasárnap korábban az olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás megnyerte a 71 kilósok küzdelmeit, Szabó László pedig ötödik lett a 75 kilósok mezőnyében.
Bácsi Péter a magyar csapat negyedik dobogós helyét harcolta ki Vantaában, mivel Lőrincz aranyát megelőzően csütörtökön a szabadfogású Ligeti Dániel, majd pénteken a szintén szabadfogású Veréb István bronzérmet nyert.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 24. 08:13, szerda | Sport
Ötgólos győzelmet aratott a BL selejtezőben a Ferencváros
A Ferencváros kedden meggyőző sikerrel kezdte meg szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében: a második forduló első, hazai felvonásán 5-0-ra verte a walesi The New Saints csapatát.
2024. Július 23. 08:19, kedd | Sport
Az MLSZ szerint közel 80 százalékkal csökkentek a súlyos játékvezetői hibák az NB1-ben
Hanacsek Attila, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) játékvezetői bizottságának elnöke szerint közel nyolcvan százalékkal csökkent a súlyos bírói hibák száma az OTP Bank Ligában.
2024. Július 23. 08:15, kedd | Sport
Konferencia-liga - Meccs nélkül jutott tovább a Puskás Akadémia
A Puskás Akadémia FC mérkőzés nélkül jutott tovább a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójából, mert ellenfelét, az ukrán SC Dnyipro-1 csapatát kizárta az európai szövetség (UEFA).
2024. Július 23. 08:12, kedd | Sport
A Ferencváros új edzője energikus futballt vár
Pascal Jansen vezetőedző energikus futballt vár kedden a Ferencváros labdarúgócsapatától a The New Saints elleni Bajnokok Ligája-selejtezőben.