Hírek
2014. Augusztus 25. 20:26, hétfő |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Bolti tolvaj és csülöklopó rendőrkézen
Két férfit és egy nőt állítottak elő a rendőrök hétvégén Győrben és Mosonmagyaróváron.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. augusztus 23-án 15 óra 10 perckor tett bejelentést egy férfi, hogy a sütödéjében egy tolvajt tartanak vissza.
A helyszínre kiérkező rendőrök megállapították, hogy P. Ferenc 43 éves soproni lakos 2 db csülökhúst tulajdonított el a büféből, de a helyszínen tetten érték. A férfi igazoltatása, majd ruházatátvizsgálása során az ellopott élelmiszer előkerült.
A középkorú férfit a rendőrök a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ellene tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt indítottak eljárást.
Lopás miatt érkezett bejelentés a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére egy győri bevásárlóközpontból 2014. augusztus 22-én 18 órakor.
A kiérkező rendőrök a helyszínen megállapították, hogy egy 20 éves kónyi lakos az áruvédelmi eszköz eltávolításával ruházata alá rejtve próbált eltulajdonítani egy terméket, azonban a boltban dolgozók tetten érték.
A férfit az egyenruhások előállították a Győri Rendőrkapitányságra, majd ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetése miatt folytat eljárást Sz. Patrícia 21 éves helyi lakos ellen, akit 2014. augusztus 23-án 13 órakor lopáson értek tetten egy mosonmagyaróvári áruházban.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére tett bejelentést követően a helyszínre kiérkező járőrök megállapították, hogy az asszony élelmiszereket akart eltulajdonítani, de a biztonsági szolgálat munkatársa tetten érte. A nőt az egyenruhások igazoltatták, majd a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra előállították.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

