Hírek
2014. Május 06. 13:23, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Budapesten koncertezik a Pet Shop Boys júliusban
A Budapest Park színpadán július 7-én ad koncertet a Pet Shop Boys brit formáció, amelyet utoljára 2010-ben a Balaton Soundon láthatott a magyar közönség - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
Neil Tennant és Chris Lowe világhírű elektronikus popzenekarához olyan slágerek köthetők, mint a West End Girls, az It's A Sin vagy a Go West. A duó 1981-ben kezdte pályafutását, a zenekar több tízmillió eladott hanghordozóval, számos Grammy-jelöléssel, valamint három Brit Awards kitüntetéssel büszkélkedhet.
A Pet Shop Boys az "öregedő elektronika közeli" együttesekkel ellentétben még mindig képes maradandót alkotni, hiszen legutóbbi, 2013-as Electric című stúdióalbumuk Stuart Price irányításával egy korhű, ám nem erőltetett munkának számít - olvasható a dokumentumban.
Az együttes hatodszor ad koncertet Magyarországon: az 1990-es években a Budapest Sportcsarnokban léptek fel, 2000-ben a fővárosi Kapcsolat koncerten a Felvonulási téren, 2004-ben a Sziget Fesztiválon, két évvel később a soproni Volt fesztiválon, legutóbb pedig a Balaton Soundon.
A duó idei turnéjának további állomásai között szerepel még Spanyolország, Dánia, Svájc, Litvánia, Ausztria, Hollandia, Írország, Finnország is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 30. 14:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: működik a vasúti és a buszközlekedés az országban
Alapvetően működik a vasúti közlekedés, és a buszközlekedés az országban, ugyanakkor zavarok, problémák ilyen hőmérsékleti viszonyok mellett, ilyen melegrekordok mellett sajnos vannak
2026. Június 30. 12:00, kedd | Belföld
Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
Hankó Balázs fideszes képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter szerint ő és munkatársai jóhiszeműen jártak el a kulturális támogatások ügyében. A politikus ezt hétfőn közölte az MTI-vel.
2026. Június 30. 11:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: működik a vasúti és a buszközlekedés az országban
2026. Június 30. 09:00, kedd | Belföld
Aranykonvoj - Fidesz: a Hajdu János elleni eljárás a tiszás politikai leszámolás része
A Fidesz a Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi elnöke, Hajdu János elleni eljárást \"a tiszás politikai leszámolás részének\" tartja.
