Hírek
2023. Február 16. 09:09, csütörtök |
Belföld
Forrás: Ügyészség
Büntetőfékezett a 71-esen, vádat emeltek ellene - Videóval
Közúti veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a 48 éves sofőrrel szemben, aki egy indokolatlan fékezéssel szándékosan teremtett veszélyhelyzetet a 71-es főúton, Balatonakaliban.
A vádirat szerint a férfi 2021. október 1-jén reggel személygépkocsival közlekedett Balatonfüred felől Zánka irányába. Eközben az előtte haladó személygépkocsi sofőrje egy kereszteződésben lévő gyalogátkelő előtt erős lassításba kezdett, mivel ott többen várakoztak. Miután senki nem kelt át az úton, a sofőr továbbindult, ám a terhelt hosszasan rádudált, a zebrán szabálytalanul megelőzte, majd visszatéréskor szándékos jobbra húzódva akadályozta a szabályosan közlekedő sofőr haladását. Az előzést befejezve a férfi azután a forgalmi sáv közepén hirtelen és indokolatlanul állóra fékezte a járművét, melynek következtében a sértett csak erőteljes fékezéssel tudta elkerülni, hogy a vádlott gépkocsijának ütközzön. A veszélyhelyzetet okozó férfi ezután elhajtott a helyszínről.
A nyomozás során kirendelt szakértő megállapította, hogy az elkövető pszichológiai jellemzői miatt nem alkalmas a gépjárművezetésre.
Az ügyészség a vádiratában a bűncselekmény elkövetésekor felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt álló elkövetővel szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, emellett indítványozta, hogy a Veszprémi Járásbíróság a járművezetéstől végleges hatállyal tiltsa el a férfit, és a korábbi szabadságvesztés büntetésének utólagos végrehajtását is rendelje el.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 10. 14:00, szerda | Belföld
Karácsony Gergely: jelenlegi tudásunk szerint a Fővárosi Önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné fog válni
Jelenlegi tudásunk szerint a Fővárosi Önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné fog válni - mondta a főpolgármester egy szakmai fórumon, kedden Budapesten.
2026. Június 10. 09:00, szerda | Belföld
Magyar Péter: történelmi jelentőségű törvénycsomagot nyújtottak be az Országgyűlésnek
2026. Június 10. 06:55, szerda | Belföld
OGY - Benyújtotta a kormány az európai uniós források hazahozatalához szükséges törvényjavaslatot
Benyújtotta a kormány az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot kedden este.
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
