Hírek
2021. Szeptember 14. 10:01, kedd |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu
Csaló házaspárt fogtak el a rendőrök
![Csaló házaspárt fogtak el a rendőrök](/external/image_cache/a/4/d/a4d611617d0e0aa6bb6447b12cad8204.jpg)
A gyanú szerint a házaspár időseket károsított meg.
Egy 80 éves óbudai asszonytól csalták ki ékszereit szeptember 2-án. Az idős sértettel az utcán ismerkedett össze egy középkorú nő, aki azt mondta, hogy férjével megvenné az aranytárgyakat, de fizetni csak később tudnak. A néni átadta a mintegy egymillió forint értékű ékszereket, majd másnapig hiába várta, hogy a csalók jelentkezzenek a pénzével – közölte a rendőrség.
A nyomozók egy héten belül azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőket, az 54 éves K. Józsefnét és 56 éves férjét.
A nő korábban is károsított meg időseket Óbudán. A sértetteknek azt mondta, hogy ékszereket, régiségeket vásárolna, majd a lakásba bejutva meglopta őket. A gyanú szerint idén júniusban két értékes festményt, míg tavaly 400 ezer forintot tulajdonított így el.
A III. kerületi rendőrök a csalás és kifosztás bűntett miatt folytatott eljárásban a nőt és a férfit is őrizetbe vették. A nyomozás során vizsgálják, hogy a házaspár más idős embereket is megkárosított-e. A gyanúsítottaktól tisztázatlan eredetű ékszereket és kézzel írt bizonylatokat foglaltak le.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.
2024. Július 11. 08:02, csütörtök | Kék hírek
Elítéltek egy orvost és asszisztensét, akik a kórházi munkájukat összemosták a magánrendeléssel
Felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést szabott ki jogerősen a Pécsi Ítélőtábla arra a szülészorvosra, aki magánpraxisában kezelt betegeit a kórházban is pénzért látta el asszisztensével 2021-ben.