Hírek
2011. Július 31. 14:41, vasárnap |
Sport
Forrás: Nemzeti Sport Online
Cseh, Hosszú és Jakabos sem döntős 400 m vegyesen
A magyar úszóknak nem sok sikerélményben volt részük a sanghaji vizes vb záró napjának délelőttjén.
Ugyanis 400 m vegyesen Cseh László, Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna sem jutott döntőbe, de Verrasztó Dávidnak köszönhetően azért lesz kiért szorítanunk ebben a számban a férfiaknál. Rajta kívül csak az 1500 méteren induló Kis Gergő úszik majd a délutáni programban a mieink közül, ugyanis a 4x100 méteres vegyes váltónk sem járt sikerrel az elődöntőben.
Verrasztó Dávid holtversenyben az ötödik legjobb idővel bejutott a döntőbe, Cseh László viszont csak a 22. helyen végzett és kiesett a férfi 400 méteres vegyes úszás selejtezőjében.
Az Európa-bajnoki címvédő Cseh a harmadik futamban indult, s nagy csalódásra 4:22.26-os idővel mindössze az ötödik helyen zárta azt. A szám rövidpályás Európa-bajnoka, Verrasztó az ötödik futamban állt rajthoz, s az amerikai címvédő Ryan Lochte mögött a harmadik helyen végzett 4:15.01-es idővel, ez viszont az ötödik legjobb volt a mezőnyben, amely a döntőbe jutást jelentette számára.
„Nagyjából megcsináltam azt, amit elterveztünk. Korán van még, de hogy beúsztam a döntőbe, az már jó, nem?” – nyilatkozta Verrasztó Dávid az elődöntőt követően.
Cseh László csak annyit mondott a futama után, hogy alig kap levegőt.
A hölgyeknél is folytatódott a magyarok gyengébb szereplése, miután Jakabos Zsuzsanna a 10., a címvédő Hosszú Katinka pedig csak a 15. helyen végzett a női 400 m vegyes selejtezőjében.
Mind Hosszú Katinka, mind pedig Jakabos Zsuzsanna az ötödik, azaz utolsó futamban indult, s utóbbi sokáig vezetett is, de a végén csak ötödikként ért célba 4:38.84-es idővel, ami a 10. helyhez volt elég. Hosszú gyakorlatilag végig a mezőny második felében tanyázott, s 4:42.96-os idővel a futamban hatodik, összesítésben pedig 15. lett.
Nem jutott döntőbe a Gyurta Dániel, Bernek Péter, Biczó Bence, Kozma Dominik összeállítású magyar csapat, miután a 15. helyen végzett a férfi 4x100 méteres vegyes váltó selejtezőben.
A mieink az első selejtezőben indultak, s 3:38.24-es idővel futamukban az ötödik helyen zártak. Teljesítményükre nagyban rányomta a bélyegét, hogy Biczó Bence napok óta betegséggel küszködik.
A magyar váltó végül a 15. idővel zárt, ami egyben azt is jelenti, hogy egyelőre nem szerezte meg az olimpiai kvótát sem, amihez a legjobb 12 hely valamelyikén kellett volna végeznie.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 10. 08:17, csütörtök | Sport
Magyar-holland - Sallai Roland: új szabályok vannak Telkiben
Új szabályok vannak Telkiben a hollandok és a bosnyákok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő magyar labdarúgó-válogatottnál Sallai Roland elmondása szerint.
2024. Október 09. 09:17, szerda | Sport
Szoboszlai bajnokságot és Bajnokok Ligáját nyerne a Liverpoollal
A bajnoki címet és a Bajnokok Ligáját is szeretné megnyerni a Liverpoollal Szoboszlai Dominik, az angol labdarúgó-bajnokság listavezetőjének magyar légiósa.
2024. Október 08. 15:44, kedd | Sport
Irány a VB!
Beszélgetés Juráncsik Balázs Gokartversenyzővel, a 2024-s versenyei után és a RMCGF előtt.
2024. Október 08. 13:48, kedd | Sport
MAMS: Izgalmasan zárult az MBH BEFEKTETÉSI BANK Országos Gyorsasági Bajnokság és Kupa esemény utolsó fordulója a Slovakia Ringen!
Szeptember 20-22. között rendezték a bajnokság V. fordulóját a szlovákiai Diósförgepatony mellett fekvő versenypályán.