Hírek
2014. Szeptember 20. 00:00, szombat |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Csornai sorompó csapórúdját törte le
A külföldi járműszerelvény vezetőjét az M1-es autópályán tartóztatták fel az egyenruhások.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. szeptember 18-án 11 óra 6 perckor érkezett bejelentés, hogy Csornán, a Bartók Béla úti vasúti átjáró csapórúdját ismeretlen tettes letörte, majd a helyszínről távozott.
A helyszínre érkező egyenruhások a megállapították, hogy a bűncselekményt egy Szombathely irányából, Mosonmagyaróvár irányába közlekedő lengyel hatósági jelzésű nyerges vontatóból és a hozzákapcsolt ponyvás járműszerelvény vezetője követte el. A jármű a vasúti átjárót biztosító fényjelző készülék tilos jelzése ellenére az átjáróba behaladt és a már mozgásban lévő csapórudat a tartókonzolról letörte.

A helyszíni adatgyűjtés adatai alapján a M1-es autópályán szolgálatot teljesítő rendőrök 12 óra 20 perckor a járműszerelvényt Mosonmagyaróvár térségében feltartóztatták és vezetőjét a Csornai Rendőrkapitányságra előállították.
A Csornai Rendőrkapitányság az 56 éves külföldi ellen közúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

