Hírek
2016. December 12. 05:00, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI
December 16-ig még igényelhető a méhnyakrák elleni vakcina
December 16-ig még igényelhető a méhnyakrák elleni vakcina; a térítésmentes védőoltásra azok a lányok jogosultak, akik a 7. osztályba járnak - tájékoztott az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
Az ÁNTSZ emlékeztetett, a kormány a hazai oltási rend erősítése érdekében 2014 szeptemberétől vezette be a 12. életévüket betöltött és az általános iskola 7. évfolyamát végző lánygyermekek számára a humán papilloma vírus (HPV) elleni kampányoltást, amelyet így igényelve térítésmentesen kapnak a lányok.
A szülőket az iskola-egészségügyi szolgálat segítségével szinte kivétel nélkül sikerült elérni - írták, a szülői nyilatkozatok 99,3 százaléka érkezett vissza a védőnőkhöz. Az országos program bevezetésének első évében a 46 ezer jogosult gyermek szülei közül 35 ezer kérte a védőoltást gyermekének, azaz az érintettek túlnyomó többsége, 77,5 százaléka élni kívánt a felkínált, térítésmentes oltás lehetőségével, a jogosultak további 5,6 százaléka pedig már korábban megkapta az oltást.
A 2016/2017-es tanévben a szülői nyilatkozatok 99 százaléka visszaérkezett az iskolavédőnőkhöz, a december 5-i adatok szerint a 45 ezer jogosult 7. osztályos leány közül 33 600 (75,2 százaléka) kérte a védőoltás beadását.
Összességében az iskolai kampányoltás keretében már százezer lánygyermek kapott HPV-elleni védőoltást.
Az ÁNTSZ közölte azt is, Szentes Tamás országos tisztifőorvos csütörtökön nyílt levélben kérte azokat szülőket, akiknek a hetedikes kislánya a szeptemberi oltási körből kimaradt, december 8-16 között igényeljék a térítésmentes vakcinát az iskolákban.
A védettséghez két oltás szükséges, hat hónap különbséggel. A nemzeti védőoltási programba bekerült vakcina 93 százalékot meghaladó védelmet nyújthat a méhnyakrák ellen a korábban HPV-vel nem fertőzött lányok esetében.
Magyarországon a méhnyakrák a 45 év alatti magyar nők második leggyakoribb rákos megbetegedése, évente közel 400 nő veszti életét ebben a megbetegedésben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

