Hírek
2011. Március 07. 01:34, hétfő |
Helyi
Forrás: Nyugathír
Döbbenet: lányuk esküvőjére készült a tragikus véget ért écsi házaspár
Mintacsaládként ismerték a Győr-Moson-Sopron megyei faluban B. Istvánékat, ám a szép házasság szörnyű véget ért. Az 53 éves férfi agyonlőtte feleségét, majd magával is végzett. Az écsi házaspárt három gyermekük, köztük frissen
Döbbenten állnak az écsiek a csütörtöki tragédia előtt. A megölt asszony édesanyja is összerpooant a tragédia hírére (képen) .Senki sem érti, miképp romolhatott meg annyira a hajdan mintacsaládként számon tartott B.-ék házassága, hogy ilyen borzalmas véget érjen. Az erdészként dolgozó B. István köztiszteletben állt Écsen, gyakran főzött a falunapokon, jó kedélyű, a tréfát szerető embernek ismerték a helyiek. Felesége, Éva korábban jogászként dolgozott a győri Petz Aladár kórházban. Két lányuk Angliában él, egyiküket most jegyezték el, 17 éves fiuk pedig még nem hagyta el a családi fészket. Az utóbbi években azonban valami nagyon elromlott, most pedig István és Éva is halott.
- Amikor az asszony ügyvédként magánpraxist kezdett otthon, akkor kezdődtek a problémák. Rengeteg hitelt halmoztak fel, és az utóbbi években Éva alig keresett valamit. Ráadásul úgy tudom, hogy Pista féltékeny is volt rá - árulta el a szomszédjuk, Viktor bácsi.
Sokat veszekedtek, az utcában lakók szerint leginkább csak István hangját lehetett hallani. Az asszony csendesebb volt. A tragikus napon a férjnél végleg elszakadt a cérna. Többórás heves vita után vadászfegyverével lelőtte feleségét, s utána magába is golyót röpített.
- A legborzasztóbb, hogy a fiuk, Márk találta meg a holttestüket. A szobája pont a konyha fölött van, hallotta a lövéseket, és mire leért, már ott feküdtek vérbe fagyva - tette hozzá a szomszéd.
A fiú ezután sokkot kapott, a mentők kórházba szállították. Éva édesanyja néhány utcányira lakik, összeomlott a tragédia miatt.
- Ezt nem lehet felfogni, ezt nem lehet ép ésszel feldolgozni - ismételgette zokogva munkatársunknak, mást nem tudott mondani a történtekről.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított nyomozást, amelyet az elkövető halála miatt hamarosan lezárnak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld
NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. Április 11. 15:00, szombat | Belföld
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
2026. Április 11. 13:00, szombat | Életmód
A Heim Pál gyermekkórház 250 millió forintot kap zajszigetelésre a Budapest Airporttól
Kétszázötven millió forintot adományozott a Budapest Airport (BA) a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek, a támogatással a repülőgépek okozta zajhatások mérsékléséhez kívánnak hozzájárulni.

