Hírek
2016. Október 29. 09:37, szombat |
Belföld
Forrás: mti - fotó:szerencsejatek.hu
Drágul a lottó november 6-tól
Drágulnak az ötös- és a hatoslottó, a Skandináv lottó, a Joker és a Puttó játékai, a fogadóknak november 6-tól 250 forintot kell egy játékért fizetniük - olvasható az InfoRádió internetes oldalán.
A Szerencsejáték Zrt. közlése szerint a legfontosabb változás az, hogy az eddigi 225-ről 250 forintra emelkedik ezeknek a játékoknak az alapdíja. A portál szerint azok, akik öthetes szelvényeket vásárolnak, már tapasztalhatták az áremelést, hiszen ezek a többszöri sorsoláson érvényes termékek már korábban, október 9-től drágultak.
A Szerencsejáték Zrt. az árnövekedést azzal indokolta, hogy 2010-ben, azaz 6 éve volt utoljára áremelés.
Vannak más változások is, például megújult a Kenó, és a Totó, Góltotó totalizatőri fogadásoknál alkalmazott tét és visszafizetési aránya is emelkedett - hívták fel a figyelmet.
A társaság hangsúlyozta: a díjakkal együtt emelkednek a játékban megnyerhető összegek is. A Joker árával együtt például jelentősen emelkedik a fix nyeremények összege, és a Puttó esetében a tétekkel együtt nő a megnyerhető összeg: az elérhető főnyeremény 12,5 millió forintra emelkedik.
A lottójátékoknál az árak emelésével a nyereményalap is dinamikusan nő, ezért a halmozódás is hasonlóan nagyobb ütemű lesz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 30. 14:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: működik a vasúti és a buszközlekedés az országban
Alapvetően működik a vasúti közlekedés, és a buszközlekedés az országban, ugyanakkor zavarok, problémák ilyen hőmérsékleti viszonyok mellett, ilyen melegrekordok mellett sajnos vannak
2026. Június 30. 12:00, kedd | Belföld
Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
Hankó Balázs fideszes képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter szerint ő és munkatársai jóhiszeműen jártak el a kulturális támogatások ügyében. A politikus ezt hétfőn közölte az MTI-vel.
2026. Június 30. 11:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: működik a vasúti és a buszközlekedés az országban
2026. Június 30. 09:00, kedd | Belföld
Aranykonvoj - Fidesz: a Hajdu János elleni eljárás a tiszás politikai leszámolás része
A Fidesz a Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi elnöke, Hajdu János elleni eljárást \"a tiszás politikai leszámolás részének\" tartja.

