Hírek
2011. Február 27. 08:48, vasárnap |
Helyi
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Drasztikusan elszállhat a cukor ára
Kilónként 300 forintra kúszott a cukor kiskereskedelmi ára az elmúlt hetekben. A szakemberek szerint az év hátralévő részében további drágulás lesz, mivel a cukor hiánycikk a világpiacon is – írja a Népszava. A lap szerint emiatt több
Az Európai Unió cukorreformja kvótákat ír elő az egyes tagországok számára.Magyarországon évente több mint 300 ezer tonna cukor fogy, s ebből a kvóta alapján 105 ezer tonnát gyártunk, s jelentős mennyiséget mi is kereskedőktől vásárolunk – nyilatkozta a lapnak Fábián Zoltán, a cég kereskedelmi igazgatója. A cukrot többnyire euróért szerzi be a Magyar Cukor Zrt. és a hazai nagykereskedők is, így a forint–euró árfolyam is mozgatja az árakat.
Mindezt tetézi, hogy a világkereskedelemben mára cukorhiány alakult ki. Az egyik legnagyobb termelő, Brazília az észak-afrikai politikai válság miatti olajhiánytól tartva alig exportál nádcukrot, abból inkább bioetanolt gyárt, elsősorban a városi közösségi közlekedés számára. Ausztráliában az évszázad esőzései, az árvizek, a nagy kiterjedésű tüzek mintegy 2 millió hektáron pusztították el a cukornádültetvényeket. A világkereskedelemben kialakult cukorhiány másik oka Kína és India gazdasági növekedése, az ezzel járó életszínvonal-emelkedés, a növekvő cukorfogyasztás. A kőolaj árának növekedése az energiaigényes cukoripar költségeit ugyancsak hátrányosan érinti.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 01. 10:00, vasárnap | Belföld
Magyar Péter Orbánnal együtt nézné meg személyesen, mi a helyzet a Barátság kőolajvezetékkel
Szombaton, az országjárás sárbogárdi állomásán Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke reagált Lázár János korábbi üzeneteire.
2026. Március 01. 08:55, vasárnap | Külföld
Iráni konfliktus - Meghalt Irán legfőbb vezetője
Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője meghalt.

