Hírek
2015. Február 18. 14:46, szerda |
Helyi önkormányzati
Forrás: Saját
Drogprevenciós roadshow állomása volt a Haller Iskola
2015. február 12-én Mosonmagyaróvárra érkezett a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet fiataloknak szóló, drogprevenciós roadshowja, a „Legyen más a szenvedélyed!”.
A „Fiatalok szerhasználata” címmel, nemrég megjelent kutatás egyik fontos következtetése, hogy a kábítószer fogyasztás tekintetében a fiatalok számára a család és a barátok által követett minták a legmeghatározóbbak. Ez alapján elsősorban olyan megelőző programokra van szükség, amelyek a családok összetartását, az iskolai közösségeket erősítik, szabadidős tevékenységeket állítanak a középpontba és az egészséges életszemléletet mutatják be a fiataloknak.
Az új Nemzeti Drogellenes Stratégia is a megelőzést tekinti fő céljának a tiszta tudat, józanság, az egészséges életmód kultúrájának, a közösségben való részvétel jelentőségének közvetítésével.
A fenti célok továbbítására indult el a „Legyen más a szenvedélyed!” – európai uniós finanszírozású, a TÁMOP 5.2.9 program keretében megvalósuló kiemelt projekt. 2014. március 31. és 2015. június 27. között mintegy 10000 diák, pedagógus és közel 500 szakember figyelmét hívja fel arra, hogy a sport, a tánc, a képzőművészet vagy a zene milyen komoly szerepet játszik a drogprevencióban.
Az elmúlt nyár folyamán a projekt munkatársai jelen voltak a Balaton Sound-on, a VOLT Fesztiválon, az EFOTT-on és a CAMPUS Fesztiválon, szeptember óta pedig országjáró körúton vannak. A diákoknak szervezett roadshow nyolc hónap alatt több mint 50 településen jelenik meg az országban. Így érkezett Mosonmagyaróvárra is február 12-én. A rendezvénynek a Haller János Általános, Szakközép- és Szakiskola adott otthont, a házigazda pedig a népszerű DJ, Várkonyi Attila, vagyis DJ Domonique volt.
Az eseményen Némethné Fucsik Edit, a Haller Iskola igazgatója köszöntötte Resch Erzsébet tankerületi igazgatót, Dr. Árvay István Mosonmagyaróvár Város Polgármesterét, Pausits István képviselő urat, Takaró Lajosné addiktológust és Pápai Gyula rendőr őrnagyot, akik jelenlétükkel hangsúlyozták e rendezvénysorozat fontosságát.
Rövid beszédet mondott Dr. Árvay István és Resch Erzsébet. Mindketten a projekt jelentőségét emelték ki és felhívták a fiatalok figyelmét az olyan a pozitív „szenvedélyekre”, mint a mozgás, a sport, a művészet, a tánc, a zene, az éneklés és nem utolsósorban a tanulás, a tudás megszerzése - amelyek valóban előre visznek az életben.
A diákokat és a meghívott vendégeket mazsorett bemutató, a Csillagszemű Táncegyüttes fellépése, a Haller break tánccsoport előadása, a Lajta Néptánc Együttes fellépése és akrobatikus rock and roll bemutató szórakoztatta, valamint bemutatkozott a helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum.
Fogarasy Gabriellát, a projekt vezetőjét kértük, meséljen az InfoMosonmagyaróvárnak a „Legyen más a szenvedélyed!” helyi állomásáról:
„A projektnek két fő ága van, az egyik a szakembereknek szól. Workshopokat, tréningeket szervezünk pedagógusoknak, védőnőknek, szociális területen dolgozóknak.
A másik ága a roadshow, amely kifejezetten a gyerekeket, fiatalokat szólítja meg. Ennek keretében minden csütörtökön meglátogatunk egy megyeszékhelyet, egy nagyobb várost, illetve egy kisebb települést.” – mondta Gabriella – „Nekünk, a menedzsmentnek szenvedélyünk a projekt! Nagyon szép és újszerű a szemlélete – Legyen más a szenvedélyed! Nem negatív, nem tilt, hanem arról szól, hogy alternatívákat mutasson a fiataloknak a szabadidő eltöltésére. Ehhez kerestünk olyan személyeket, akik ebben az üzenetközvetítésben segítenek nekünk és saját életükkel, sikereikkel mutatnak példát.”
Így került a projektbe állandó szereplőként DJ Domonique is?
Ő maga jelentkezett, hiszen a munkája során látta, hogy mi a valódi helyzet a drogfogyasztás terén és mindenképpen segíteni szeretett volna. Végig velünk van. Ő a hangulatfelelős, a műsorvezető és megszólítja a fiatalokat. Mi is nagyon szeretjük, a gyerekek és a pedagógusok is.
Említette, hogy a program június végéig tart. Lesz folytatás?
Nagyon szeretnénk. Ez egy konvergencia projekt, nincs benne Budapest és Pest megye. Nagyon jó lenne, ha ott folytatódhatna, hiszen az a legfertőzöttebb terület Magyarországon drog szempontjából. De gondoltunk már határon túli magyar iskolákra is, több projekt-ötletet fogalmaztunk már meg, úgyhogy nagyon bízunk benne, hogy lesz folytatás.
A rendezvény vége előtt DJ Domonique-ot is sikerült elcsípni néhány mondat erejéig.
Miért szívügyed a drogprevenció?
Elsősorban azért, mert, ahogy járom az éjszakát, nagyon sok gyereket látok teljesen „szétcsapva”. A drogot kipróbáló gyerekek sajnos egyre fiatalabban nyúlnak a szerekhez. Ez nagyon szomorú és mindig eszembe jut, hogy mi lenne, ha a keresztgyerekeim vagy a húgom kerülne ebbe a helyzetbe…
Azt remélem, hogy talán egy fokkal jobban figyelnek rám a fiatalok, mert a szülő, a tanár mindig olyan skolasztikusan mondja meg, hogy mit kell tenni, a DJ meg jó fej. Hogyha én mondom, talán egy picit jobban felkapják a fejüket!
Mi a titkod?
Partnerként kezelem a gyerekeket, így befogadóbbak, ők is partnerként tekintenek rám. A drogról, alkoholról, dohányzásról, könnyedén, a saját nyelvezetükön beszélek Velük. Egy nagyon fontos dolog van; nem szabad ”hülyének” nézni őket, csak gyereknek!
Hogyan fér bele az életedbe ez a rengeteg program a munkád mellett?
Elég feszített a tempó, ma még megyünk Győrbe és hátravan több mint harminc állomás országosan. Nagyon szeretem ezt csinálni. Most például egy 3 napos ausztriai turnéról jövök egyenesen, nem is voltam otthon. Ma este Budapesten lesz fellépésem, holnap kettő, holnapután három, úgyhogy nem unatkozom… De erre kell időt szakítani és tényleg szeretem csinálni!
Az Európai Unió kábítószerügyi központjának 2014-es évi jelentése alapján hazánk egyelőre a drog által kevésbé fertőzött országnak számít. Ez mindenképpen jó hír, de a megelőzés fontossága vitathatatlan.
A „Legyen más a szenvedélyed!” programról és a roadshow következő helyszíneiről minden információt megtalálnak a legyenmasaszenvedelyed.hu weboldalon vagy a Facebook - on.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 19. 08:13, csütörtök | Sport
Ádám Martin visszatért Paksra
A magyar válogatott Ádám Martin két és fél év után visszatért a Paks labdarúgócsapatához.
2024. December 19. 08:10, csütörtök | Belföld
Bemutatták az első magyar elektromos csuklós buszt
Bemutatta az első magyar gyártású elektromos meghajtású csuklós autóbuszt a Kravtex-Kühne csoport és a Volánbusz Zrt. szerdán Budapesten.
2024. December 19. 08:08, csütörtök | Külföld
Belgrádban a jövő évtől ingyenessé válik a tömegközlekedés
Ingyenessé teszik a tömegközlekedés használatát Belgrádban január elsejétől - jelentette be Aleksandar Sapic polgármester szerdán.
2024. December 19. 08:06, csütörtök | Külföld
Mark Rutte: Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell kezdenie a béketárgyalásokat
Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell lennie, amikor úgy döntenek, megkezdhetik a béketárgyalásokat