Hírek
2018. Március 27. 17:35, kedd |
Külföld
Forrás: mti
Eddig csak állatoknál ismert betegségben halhatott meg három ember Németországban
Eddig csak állatoknál ismert vírusos megbetegedésben halhatott meg három ember Németországban - írták német hírportálok kedden kutatóintézetek vizsgálati eredményei alapján.
A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) és a Friedrich Loeffler állategészségügyi intézet (FLI) adatai szerint valószínűleg az úgynevezett klasszikus bornavírus (BoDV-1) okozott halálos kimenetelű agyvelőgyulladást három betegnél.
Ketten szervátültetésen estek át, ugyanattól a donortól kaptak szervet. A BoDV-1 által okozott gyulladás a műtét után lépett fel, és a betegek halálával végződött.
Az RKI Epidemiológiai hírlevél című kiadványának márciusi számában ismertetett vizsgálat szerint a szervátültetéses esetektől függetlenül egy harmadik embernél is kimutatták, hogy minden bizonnyal a BoDV-1 okozott halálos kimenetelű agyvelőgyulladást. Erről az esetről nem közöltek részleteket. Hozzátették, hogy elemeznek még egy negyedik, hasonló esetet is.
Kiemelték, hogy az új eredmények alapján érdemes a BoDV-1 jelenlétét is megvizsgálni a tisztázatlan eredetű agyvelőgyulladásos megbetegedéseknél.
A BoDV-1 eddig csak állatoknál, főleg lovaknál és juhoknál fordult elő.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 09:00, csütörtök | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra
Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
2026. Április 07. 15:00, kedd | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal
Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
2026. Április 05. 11:00, vasárnap | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: a pokol fog Iránra szabadulni, ha nem köt megállapodást
Donald Trump szerint a \"pokol fog Iránra szabadulni\", amennyiben két napon belül nem köt megállapodást - az amerikai elnök internetes bejegyzésben szombaton adott ismételt ultimátumot a teheráni vezetésnek.
2026. Április 04. 16:00, szombat | Külföld
Az amerikai kormány rekordösszegű, 1500 milliárd dolláros védelmi költségvetést tervez 2027-re
A washingtoni Fehér Ház 1500 milliárd dolláros védelmi költségvetést javasol az Egyesült Államok számára 2027-re - derül ki az elnöki hivatal által pénteken kiadott tervezetből.

