Hírek
2011. November 02. 18:57, szerda |
Helyi
Forrás: Nyugathír
Egy év börtönre ítélték az uszály kapitányát - januárban lesz döntés a kártérítésről
![Egy év börtönre ítélték az uszály kapitányát - januárban lesz döntés a kártérítésről](/external/image_cache/3/3/b/33b540d202250f3ecf253302de3f313d.jpg)
Januárban várható döntés a kártérítésről az amerikai kirándulóhajó tavaly nyári philadelphiai balesetének ügyében - mondta Rónai Péter ügyvéd, a hajóbalesetben meghalt két Győr-Moson-Sopron megyei fiatal szüleinek jogi képviselő
Az ügyvéd elmondta: az ügyben érintett két cég - a hajók tulajdonosai - egy régi, 1850-ben született törvényre hivatkozva kétmillió dollárt tart jogosnak kártérítésként kifizetni az áldozatoknak, ez azt jelenti, hogy a pénzt 33-felé osztanák. Mint kifejtette, a régi törvény szerint a hajóbaleseteknél a felelős tulajdonos a hajók összértékét tartozik kártérítésként kifizetni, ez a mostani esetben kétmillió dollár.
A balesetet elszenvedett emberek és azok rokonai most azért küzdenek, hogy a törvényt ne vegyék figyelembe és ennél jóval több pénzt fizessenek a cégek - tette hozzá Rónai Péter.
A philadelphiai bíróság kedden jogerősen egy év és egy nap börtönbüntetésre ítélte a tolóhajó kapitányát, akinek az irányítása alatt egy uszály tavaly nyáron nekiütközött egy kirándulóhajónak Philadelphiában, a Delaware folyón. A baleset következtében két magyar fiatal vízbe fulladt. A vád és a védelem egyetértett abban, hogy hihetetlen események láncolata vezetett a tragikus kimenetelű ütközéshez. A tárgyalást vezető bíró ugyanakkor leszögezte: ha Matthew Devlin kapitány egyetlen dolgot is másként csinál, akkor elkerülhető lett volna az ütközés.
Rónai Péter szerint az ügyben szigorú ítélet született, hiszen - mint mondta - egy régebbi, hasonló ügyben csak 7 hónapra ítélték a vétkes kapitányt. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy szeretnék elérni: ne csak a kapitány, hanem a cégek felelősségét is állapítsák meg.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Május 21. 10:00, kedd | Helyi
Éjfélkor jár le a határidő!
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni.
2024. Augusztus 15. 09:49, csütörtök | Belföld
Az idén is nagyot szól majd a tűzijáték Magyarország születésnapján (videó)
Monumentális látványban lehet részük mindazoknak, akik a budapesti tűzijátékkal koronázzák meg a Szent István-napot.
2024. Augusztus 14. 07:43, szerda | Bulvár
Folyóba zuhant és életét vesztette fényképezés közben egy 13 éves magyar fiú Norvégiában
A Bondhuselva folyóba esett és meghalt egy 13 éves magyar fiú a délnyugat-norvégiai Sunndal város mellett hétfőn, miközben fotót szeretett volna készíteni a tájról