Hírek
2011. Május 11. 21:17, szerda |
Helyi
Forrás: Nyugathír
Egy 160 éves gyár végórái: bezárt a Kaiser-Food Mosonmagyaróváron
A vállalat néhány hete jelentette be, hogy a hatékonyabb működés érdekében kénytelen bezárni a csoporthoz tartozó Győr megyei és debreceni gyáregységét.
A piacon azonnal komoly felzúdulás követte a döntést, és olyan kijelentések is elhangzottak, hogy a Debreceni Csoport mögött álló szlovák Penta kockázatitőke-befektető társaság a hazai húsüzemek megszerzésével valójában piacot vásárolt. Ezen a véleményen van Nagy István is, aki kijelentette: döbbenten áll a fejlemények előtt, és felháborítja a Debreceni Csoport lépése, már csak azért is, mert az utóbbi időben a Kaiser márkanév és a település neve a hazai fogyasztók körében összefonódott, ami most könnyen lehet, szétválik. Ugyanakkor ez csak az érzelmi oldala a történetnek, az sokkal inkább elszomorító, hogy kilencven munkavállalónak új állás után kell néznie, és csak néhányuk részére akad a szakmájukban munkalehetőség. Ahogy a polgármester fogalmazott: néhány húsüzemben, például Kapuváron kínálnak számukra álláslehetőséget, de mindenki helyzetét nem tudják így rendezni. A legszomorúbb az egészben - fogalmazott -, hogy a termelés leállításával kapcsolatban a polgármesteri hivatal semmilyen tájékoztatást nem kapott a Debreceni Csoporttól.
Hozzátette, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumnál kezdeményezi annak a vizsgálatnak az elindítását, amely az érvényes törvények alapján megállapítaná: a Penta piacot akart vásárolni a hazai üzemek megszerzésével vagy sem. Hogy a minisztériumtól milyen választ vár kezdeményezésére, arra úgy reagált: „a kormány természetéből adódóan el kell majd kezdeni ezt az eljárást". Az ügyben hasonlóan vélekedik egy másik fideszes politikus, Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke is. Korábbi kijelentései szerint ebben az ügyben hasonló vizsgálatot szeretne lefolytatni a vidékfejlesztési tárcával karöltve. Nagy István arra a kérdésünkre, hogy mit tudnak a Jakab István által elindított hasonló ügyről, annyit mondott: tudnak róla, információik viszont nincsenek, de minél több oldalról teszik meg a szükséges lépéseket, azok annál eredményesebbek lehetnek.
Idő közben bár született egy megállapodás a Debreceni Csoport és a Húsipari Dolgozók Szakszervezete között, a bezárás réme a debreceni üzemet is változatlanul fenyegeti. A felek múlt héten ugyanis „csak" a kárenyhítést szolgáló szociális intézkedési tervet írták alá. Abban egyeztek meg, hogy többi között a társaság lehetővé teszi a munkavállalók korengedményes nyugdíjazását, elősegíti a cégen belüli és kívüli elhelyezkedést, valamint kárenyhítő többletjuttatást fizet. Papp László, a város alpolgármestere ugyanakkor lapunknak elmondta: tárgyalásaik során a Debreceni Csoport nem változtatott álláspontján és változatlanul meg kívánja szüntetni a debreceni termelést. Megjegyezte viszont, hogy több szakmai befektetővel is tárgyalnak az üzem tovább működtetéséről. A tárgyalópartnerek kilétét ugyanakkor nem árulta el, és azt sem kívánta megbecsülni, hogy mikorra lehet eredménye a megbeszéléseknek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 12. 08:14, vasárnap | Belföld
Megkezdődött a választás, máris született egy rekord
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 3,46 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
2026. Április 12. 08:12, vasárnap | Életmód
Csaknem háromszázezren látták eddig a Magyar menyegzőt
Összesen csaknem háromszázezer nézőt vonzott eddig a Káel Csaba Magyar menyegző című filmje, amelyet Magyarországon több mint kétszázezren, a határon túl pedig kilencvenezren láttak eddig.
2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld
NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

